Menü
Zárja be a menüt
Bezárás

2023.4.5 Boldog születésnapot Touran!

A Touran idén ünnepli 20. születésnapját, s továbbra is tágas térkínálat és magasfokú variálhatóság jellemezte beltérrel, gazdaságos motorok palettájával és agilis irányíthatósági tulajdonságokkal bizonyul meggyőzőnek. Az alapfelszereltségét bővítő nagyszámú biztonsági rendszer mellett extrafelszereltségként már a Menetasszisztens (Travel Assist) és a Dinamikus távfény-asszisztens (Dynamic Light Assist) is rendelkezésre áll.

"Több, mint családi autó" - szólt a Touran ígérete 2003. március 14-i piaci bevezetésekor. A legmagasabb fokú sokoldalúság jellemezte kompakt egyterű széleskörűen variálható családi, munka- és szabadidőautóként több mint 2,6 millió eladott példányával a világ egyik legsikeresebb többcélú modellje (MPV).

A Touran második generációja 2015-ben érkezett a piacra, mégpedig a Volkswagen első olyan egyterűjeként, amely már a Moduláris keresztmotoros platform (MQB) műszaki alapjaira épül. Ez az alap tette most lehetővé a Touran széleskörű műszaki fejlesztését és modellfrissítését.

Számos vezetéstámogató rendszer a fedélzeten

Már alapkivitelben rendelkezésre áll egyebek mellett a sebességhatárolóval kiegészített Automatikus sebesség- és követésitávolság-szabályzás (Active Cruise Control; ACC), a Vészfék-asszisztens (Front Assist), a Sávtartás-asszisztens (Lane Assist) és a Sávváltás-asszisztens (Side Assist). A vezetéstámogató rendszerek ezen skálája csupán a felsőbb járműkategóriákból lehet ismerős, ám az MQB technológiának köszönhetően most a Touran kínálatában is megjelentek.

A szériafelszereltségben egyebek mellett már a Hátsó ütközésveszély-érzékelés (PreCrash Rear) is szerepel, amely a Sávváltás-asszisztens (Side Assist) érzékelőit használja. A Touran mögött haladó autók helyzetét és sebességét radarszenzorok érzékelik. Amint a PreCrash Rear a hátul haladó jármű pozíciója, illetve a két autó túl nagy sebességkülönbsége alapján ütközés veszélyét állapítja meg, a Proaktív utasvédelem rendszere (Proactive Occupant Protection) is működésbe lép, mégpedig nem csupán menet közben, hanem - járó motorral vagy Start-Stop üzemmódban - álló helyzetben is.

Mostantól a tárgyak és személyek lehető leggyorsabb azonosítására multifunkciós kamera is rendelkezésre áll minden Touran fedélzetén, amely a járműbeli asszisztens- és biztonsági rendszerek egyik legfontosabb komponense.

Mindezeken túl a Sávtartás-asszisztenssel (Lane Assist) együtt kínált Menetasszisztens (Travel Assist) is választható extraként, amely egyaránt támogathatja az éppen igénybe vett forgalmi sáv, a követési távolság és a vezető által beállított maximális sebesség tartását. Ennek során többek között az adaptív sávtartás technológiáját veszi igénybe, amely aktívan a sáv közepén tartja a járművet. A Travel Assist azonban alkalmazkodik a vezetési stílushoz, és a pontosan közép helyett inkább balra vagy jobbra húzódva is haladhat az adott forgalmi sávon belül, ha a vezetőnek úgy komfortosabb. A kettős tengelykapcsolós sebességváltóval (DSG) kiegészülve a rendszer közlekedési torlódásokban és araszoló (Stop-and-Go) forgalomban is pihentető vezetést tesz lehetővé.

Extrafelszereltségként rendelhető a Dinamikus távfény-asszisztens (Dynamic Light Assist), amely éjszaka kifejezetten nagy segítség a sofőrnek. A rendszer egyaránt fel tudja ismerni a szemből érkező és az elöl haladó járműveket, és automatikusan kiárnyékolja a távolsági fény kévéinek megfelelő részeit. Lakott területre érve a rendszer távolsági fényről szintén automatikusan tompítottra vált. Összességében olyan funkcióról van szó, amely egyszerre segíti az út kedvezőbb megvilágítását, illetve a különböző akadályok korábbi észlelését.

A kényelem is nő

A családi egyterű kényelmi szempontból is igen fejlett - például kézérzékeléssel (Hands-off Detection) is ellátott, legújabb generációs kormánykerékkel, szabadon programozható, alap digitális műszeregységgel rendelkezik szériában. A légkondicionáló berendezés opcionálisan extra érintésvezérlésű első és hátsó kezelőfelülettel rendelhető. Mindezeken túl a Touran olyan további, szintén opcionális funkciókkal is rendelhető, mint a lábmozdulatra felnyíló, illetve lecsukódó csomagtérajtó (Easy Open & Close), valamint a kulcsnélküli nyitás/zárás és indítás rendszer (Keyless Access), így a felhasználóbarát kezelés tekintetében is a legkorszerűbb megoldásokkal szolgál.

Még gazdaságosabb hajtásrendszerek

Különösen gazdaságos hajtásrendszerek állnak rendelkezésre a "bestseller" palettáján. A Volkswagen többek között legkeresettebb 1.5 TSI benzinmotorja a Touran választékában is elérhető. Az üzemanyag-fogyasztás és a szén-dioxid-kibocsátás mérséklése mellett ez az aggregát megújuló forrásokból származó összetevőket tartalmazó üzemanyagokkal is üzemeltethető. A legújabb változatot emellett az ACT plus hengerleállítás-funkció, motorközeli kipufogógáz-tisztítás és a korszerű TSI-EVO égésfolyamat is jellemzi.

Magasfokú mindennapos használhatóság - akár hét személlyel is

A Touran nagyméretű és sokrétűen variálható, s az ügyfelek igényeitől függően öt-hét üléssel is kialakítható belterével is kitűnik. Tekintélyes belső szélessége különösen a családok számára lehet meggyőző, hátul ugyanis három egymás mellé rögzített gyerekülés számára is elegendő, a második és harmadik üléssor Isofix rögzítési pontjaival pedig összesen akár öt gyerekülés is biztonságosan elhelyezhető. A sík felületté lehajtható (Fold-Flat) ülésrendszernek köszönhetően a beltér sokrétűen kihasználható, akár 1980 literes raktérfogatot is lehetővé tesz, a 47 rakodóhely-lehetőség és az első ülések alatti fiókok pedig szinte minden tárolási igényt kielégítenek.

Kormányberendezése és futóműve tekintetében a Touran a Golf irányíthatósági tulajdonságaival szolgál, emellett agilis, kormányzása érzékeny, extrafelszerelésként rendelhető Adaptív futóműve (DCC) pedig színvonalas menetkényelmet biztosít - miközben fordulókör-átmérője mindössze 11,6 méter.

Hoppá!
Úgy tűnik, hogy böngészője nem naprakész. Talán webhelyünk nem működik optimálisan. A legtöbb böngésző (de az MS Internet Explorer 11 vagy annál régebbi nem) továbbra is jól működik.

Javasoljuk, hogy frissítse a böngészőt!
A legújabb verzió biztosítja a jó élményt bárhol az interneten.

Köszönjük látogatását és jó szórakozást,
Az Ön Volkswagen csapata