Menü
Zárja be a menüt
Bezárás

2023.1.20 „Carl Hahn a Volkswagen-család meghatározó tagja volt – és marad a jövőben is”

Elhunyt Prof. Dr. Carl H. Hahn. A Volkswagen AG igazgatótanácsának elnökeként, illetve számos országos és nemzetközi vállalat felügyelőbizottságának tagjaként Carl Hahn az egyik legjelentősebb európai üzletembernek és vállalatvezetőnek számított. Személye egyaránt meghatározónak bizonyult a Volkswagen csoport és beszállítói számára, ám társadalmi felelősségének is sikerrel tett hosszú távon eleget.

Oliver Blume, a Volkswagen AG igazgatótanácsának elnöke így méltatta:
"Carl Hahn nagyszerű személyiségként a jövő víziói felé tekintett. Négy évtizeden át határozta meg a Volkswagen fejlődésének irányát és fektette le a vállalat mai sikereinek alapjait. A Volkswagen Bogár az Amerikai Egyesült Államokban is igazi ikonná vált, az igazgatótanács az értékesítés területéért felelős tagjaként pedig alapvető szerepet játszott az Audi, mint prémiummárka megalapításában, emellett átvitt értelemben a 'Golf-generáció' egyik atyja is volt. Az igazgatótanács elnökeként nemzetközi többmárkás vállalatcsoporttá fejlesztette a Volkswagent, és - mindenekelőtt a kínai jelenléttel - stratégiai előrelátásáról is tanúbizonyságot tett. A német újraegyesítés után az ő ideje alatt fejlődött Szászország jövőbemutató termelési helyszínné. A Volkswagen AG és Wolfsburg egyaránt nagy hálával tartozik Carl Hahnnak, és családjával együtt gyászol. Carl Hahn a Volkswagen-család meghatározó tagja volt - és marad a jövőben is."

Carl Horst Hahn 1926. július 1-jén katolikus nagyiparos-családban született Chemnitzben. Édesapja nagyban hozzájárult a DKW a világ legnagyobb motorkerékpárgyárává fejlesztéséhez, 1932-ben pedig az Auto Union társalapítói közé tartozott. Hahn egyszerű őrvezetőként sértetlenül vészelte át a második világháborút, majd Németországban, Svájcban és Angliában közgazdaságtant, Franciaországban pedig politológiát tanult. 1952-ben, Bernben doktorált.

1954 végén, 28 évesen lépett be az akkori Volkswagenwerk GmbH kollektívájába, és Heinrich Nordhoff vezérigazgató asszisztense lett. Nordhoff 1959-ben a Volkswagen of America felfejlesztésére az Amerikai Egyesült Államokba küldte Hahnt, aki példaértékű értékesítési hálózat szervezésével és forradalmi marketing-, illetve reklámkoncepcióval sikerrel növelte 650 ezer darab fölé a Volkswagen Bogár eladásait az Egyesült Államok piacán.

1964-ben az Egyesült Államokban elért sikerei nyomán Hahn mindössze 38 esztendősen került be Wolfsburgban a Volkswagen igazgatótanácsába, ahol a globális értékesítésért felelt. Ugyanebben az évben került sor a még a Daimler-Benz tulajdonában álló Auto Union megvásárlására. Hahn lendületesen, jelentős ellenállással szemben vitte keresztül kétmárka-stratégiáját a vállalatcsoporton belül, s 1967-ben a DKW Auto Union márkából önálló termékpalettával és független értékesítési szervezettel született meg az Audi.

Szakmai pályafutása 1972-ben néhány évre a Continental igazgatótanácsának elnöki székébe vezetett, ahonnan 1982-ben már a Volkswagen AG igazgatótanácsa elnöki pozíciójának betöltésére érkezett vissza Wolfsburgba. Stratégiai döntéseivel, vállalkozói előrelátásával és ösztönös megérzéseivel Hahn immár a Volkswagen globális szereplővé emelkedése felé vette az irányt Wolfsburgban.

Röviddel hivatalba lépését követően a vállalat exkluzív partneri együttműködésre lépett a spanyol SEAT autógyártóval. Ennek keretében a Polo és Passat gyártása Spanyolországba kerülhetett át, lehetővé téve a Golf gyártási volumenének növelését Wolfsburgban - a pénzügyi nyereségesség és az európai "pole pozíció" felé is megnyitva az utat a Volkswagen Csoport számára. Amikor a Volkswagen 1986-ban végül megvásárolta a SEAT márkát, új és nyereséges taggal bővülhetett a vállalatcsoport. Mindössze néhány évvel később Hahn a cseh Škoda márkát is sikerrel hozta a konszernhez, a Volkswagen Csoport így vezető pozíciót vívhatott ki a kommunizmus összeomlása utáni Közép-Európa piacain.

A Volkswagennél töltött ideje során Hahn meggyőződéses európaiként mindenkor következetes globalizációs stratégiát követett, amelyben a kínai piaci terjeszkedés - amit az igazgatótanács elnökeként már a kezdetektől napirenden tartott - is kulcsszerepet töltött be. Hahn minden versenytársat megelőzve ismerte fel az ebben rejlő lehetőségeket, és a Volkswagen már 1983-ban megkezdte Sanghajban a Santana próba-összeszerelését. Mindössze egy évvel később a Volkswagen vegyesvállalat alapításáról írt alá szerződést a kínai kormánnyal, amit egy sanghaji autógyár alapkőletétele követett. 1991-ben, ezúttal Csangcsunban, az FAW céggel közösen egy második vegyesvállalat is létrejött, amellyel az Audi foglalhatta el pozícióját a prémiummodellek kínai piacán.

Mindig is különleges helyet foglalt el a chemnitzi születésű Carl Hahn szívében Szászország, mint termelési helyszín. Már gyerekkora óta jól ismerte e régió autóipari hagyományait és hitt az itt kínálkozó lehetőségekben, a berlini fal leomlása után pedig a Volkswagen zwickaui megjelenésével az elsők között invesztált e területbe. Napjainkra a zwickaui létesítmény a Volkswagen elektromos mobilitás felé zajló átalakulásának mintaüzemévé lépett elő, egyben az elektromos autók legtermelékenyebb európai gyáraként a teljes ipar számára iránymutatónak számít.

Carl Hahn összességében négy évtizeden át határozta meg alapjaiban a Volkswagen stratégiáját. 1992 végén az Audi akkori vezérigazgatója, Ferdinand Piëch († 2019. augusztus 25.) részére adta át az igazgatótanács elnökének posztját, és a vállalat felügyelőbizottságába lépett át, amelynek egészen 1997 júniusáig tagja volt. Az európai szellemiségű, kozmopolita Hahn nyugdíjba vonulását követően is aktív maradt, amit számos felügyelőbizottságban folytatott tevékenysége, valamint az Audi, a SEAT és a Skoda felügyelőbizottságának tiszteletbeli elnöki tisztje is jelzett.

Vállalati sikerei mellett széleskörű kulturális és társadalompolitikai szerepvállalás is jellemezte Carl Hahn munkásságát. A Wolfsburgi Művészeti Múzeum, illetve annak magánfinanszírozása így szintén Hahn kezdeményezésére vezethető vissza, de az Antonius Holling Alapítvány, az Ilsenburgi Kolostor Alapítvány, a németországi Mayo Clinic Alapítvány kuratóriumának, illetve igazgatótanácsának, valamint a Volksbank BraWo Alapítvány tanácsának is tagja volt. Feleségével - aki 2013-ban hunyt el - közösen alapította 2006-ban a Carl und Marisa Hahn Alapítványt, amely a rászorulók támogatása mellett a gyerekek iskoláskor előtti oktatásával is foglalkozik - olyan téma, amit Hahn mindig is kiemelten fontosnak tartott Németország számára.

2014 óta az ő nevét viseli a wolfsburgi Gazdasági Közigazgatási és Egészségügyi Szakiskola, de ő a névadója a Carl Hahn Szászországi Nemzetközi Iskolának is, amelyhez tizenhét független iskola tartozik, összesen mintegy 2500 diákkal. Carl Hahn a zwickaui Nyugat-Szászországi Főiskola (FH) és a biskeki Állami Építőmérnöki Közlekedési és Építészeti Egyetem (Szoftvermérnöki Kar) tiszteletbeli professzora volt, emellett a Wharton School/University Pennsylvania Lauder Intézete igazgatótanácsának, valamint a kaliforniai Salk Intézet és a madridi Instituto de Empresa nemzetközi tanácsadó testületének tagjai között is szerepelt.

Hoppá!
Úgy tűnik, hogy böngészője nem naprakész. Talán webhelyünk nem működik optimálisan. A legtöbb böngésző (de az MS Internet Explorer 11 vagy annál régebbi nem) továbbra is jól működik.

Javasoljuk, hogy frissítse a böngészőt!
A legújabb verzió biztosítja a jó élményt bárhol az interneten.

Köszönjük látogatását és jó szórakozást,
Az Ön Volkswagen csapata