Menü
Zárja be a menüt
Bezárás

2022.1.18 A Volkswagen Csoport jó úton halad a NEW AUTO stratégia megvalósításában: az eladott tisztán elektromos járművek száma megduplázódott 2021-ben

2021-ben a Volkswagen folytatta a fenntartható, szoftverközpontú mobilitási csoporttá történő átalakulását és majdnem megduplázta a tisztán elektromos járművek eladását az előző évhez képest 452 900 eladott modellel. Így ezek a teljes értékesítési darabszám 5,1 százalékát adták, az előző évi 2,5 százalékhoz képest. A Csoport nagy fölénnyel lett piacvezető Európában a tisztán elektromos járművek terén, és a második helyet szerezte meg a kulcsfontosságúnak számító Egyesült Államok piacán 7,5%-kal. Kínában 92 700 BEV-modellt adtak át, ami négyszer több, mint 2020-ben. A plug-in hibrid modellek globális értékesítése is jelentősen emelkedett, 309 500 eladással (61%-os növekedés). A Csoport összesen 8 882 000 járművet adott át ügyfeleinek világszerte. Ahogy arra számítani lehetett, a félvezetőhiány miatt a globális eladások összességében 4,5 százalékkal csökkentek a 2020-as adatokhoz képest, a teljes rendelésállomány és nagy kereslet ellenére is.

Christian Dahlheim, A Volkswagen Csoport értékesítési vezetője elmondta: "2021 különösen nehéz év volt a globális félvezetőhiány miatt, ennek ellenére konzisztensen haladtunk tovább a NEW AUTO stratégiánkban felvázolt jövőkép felé. Az eladott tisztán elektromos járművek számának megduplázása és valamennyi járművünk iránti óriási kereslet egyértelműen megmutatta, hogy jó úton haladunk. Ez egy olyan alap, amelyre idén is építkezhetünk és folytathatjuk átalakulási stratégiánkat.

A 2021-es számok azt mutatják, hogy a Volkswagen Csoport üzleti modellje átalakulóban van. A bevételi források fokozatosan áttolódnak a hagyományos benzines motorokról a kibocsátásmentes, elektromos járművek felé, valamint a járművek értékesítéséről a szoftverekre és mobilitási szolgáltatásokra, amelyekben főleg az önvezetési technológiákra helyezik a hangsúlyt. A Volkswagen Csoport előrejelzései szerint 2030-ban a világszerte eladott járművek közül minden második tisztán elektromos lesz.

A termékportfólió fokozatos villamosítását a Volkswagen Csoport decemberben közzétett 2022-2026-os befektetési tervei is jól tükrözik. A tervek szerint 50%-kal növelik az elektromobilitásra szánt tőkebefektetések és fejlesztési költségek összegét a korábbi tervekhez képest. Ez összesen 52 milliárd eurót jelent majd.

A Csoport legtöbb példányban eladott tisztán elektromos modellje 2021-ben:

-      Volkswagen ID.4 119 600 darab

-      Volkswagen ID.3 75 500 darab

-      Audi e-tron (ideértve a Sportback modelleket is) 49 200 darab

-      ŠKODA Enyaq iV 44 700 darab

-      Volkswagen e-up!1 41 400 darab

-      Porsche Taycan (a Turismot is beleértve) 41 300 darab

A régiónkénti kiszállítások a következőképpen alakultak 2021-ben:

Európában összesen 3 518 700 járművet adtak át (2,7%-os csökkenés). Nyugat-Európában 2 860 400-an vettek járművet a Csoporttól (2,7%-os csökkenés). A BEV-modellek nagy népszerűségnek örvendtek ebben a régióban, a nyugat-európai eladások 10,5%-át tették ki (2020-ban ez az arány 6,2% volt). A Csoport Európa piacvezetője lett a tisztán elektromos járművek terén. Németországban, a Csoport a hazai piacán, még valamelyest nagyobb is volt a kereslet az elektromos autók iránt, ahol az eladások 11,4%-át tették ki (2020-ban ez az arány 5,9% volt). Itt összesen 991 900 darab különböző meghajtású járművet adtak át (9,6%-os csökkenés). A közép- és kelet-európai eladások 2,8%-kal, 658 300 eladott példányra estek vissza.

Észak-Amerikában 908 400 vásárló vette át a Csoport valamelyik járművét, ezzel igen jelentős, 15,6%-os növekedésre tehettek szert. Ez a pozitív trend elsősorban az Egyesült Államokban volt jelen, ahol az eladások 16,9%-kal, 671 800 eladott példányra emelkedtek. A Csoport megháromszorozta a tisztán elektromos járművek eladását a legnagyobb észak-amerikai piacon 37 200 eladott modellel az előző évhez képest, ezzel második helyen zárt.

A Csoport a dél-amerikai régióban is növelte az eladások számát. Összesen 514 600 járművet adtak át a vásárlóknak, ezzel 5,1%-os növekedésre tettek szert. Brazíliában, a régió legnagyobb piacán, az eladások száma az azt megelőző év eladásaihoz közelített 376 500 darabbal (0,3%-os csökkenés).

Az ázsiai és csendes-óceáni térségben az eladások száma 12,4%-kal esett vissza az előző évhez képest 3 610 600 eladott modellel. Kínában, a Csoport legnagyobb egységes piacán, volt leginkább érezhető a félvezetőhiány. Itt az eladások 14,1%-kal estek vissza 3 304 800 eladott példánnyal. Az elektromobilitási offenzíva ebben a régióban is meghozta gyümölcsét, ami a csoport BEV-jei között a legerősebb növekedést eredményezte. Az eladott járművek száma több mint négyszeresére, 92 700 darabra emelkedett.

 

1) e-up!: energiafogyasztás kWh-ban 100 kilométeren: 12,9-12,7 kilométerenkénti (kombinált) szén-dioxid-kibocsátás grammban: 0; energiahatékonysági osztály: A+

Hoppá!
Úgy tűnik, hogy böngészője nem naprakész. Talán webhelyünk nem működik optimálisan. A legtöbb böngésző (de az MS Internet Explorer 11 vagy annál régebbi nem) továbbra is jól működik.

Javasoljuk, hogy frissítse a böngészőt!
A legújabb verzió biztosítja a jó élményt bárhol az interneten.

Köszönjük látogatását és jó szórakozást,
Az Ön Volkswagen csapata