Menü
Zárja be a menüt
Bezárás

2021.3.30 Átadta az első ID.4 modelleket Németországban a Volkswagen

Március 26-án az első németországi vásárlók átvehették tisztán elektromos hajtásrendszerű Volkswagen ID.4 gépkocsijukat, mégpedig egyidejűleg a drezdai Üvegfalú Gyár átadóközpontjában, illetve a wolfsburgi Autostadtban. Több ezer további ügyfél követi majd őket, a vállalat ugyanis tervei szerint mintegy 150 ezer példányt kíván világszerte kiszállítani e modelljéből az idén. Február végéig – a számos zárva tartó márkakereskedés ellenére és a németországi piaci bevezetést is megelőzve – máris 23 500 megrendelés érkezett e modellre Európában.

Amint Klaus Zellmer, a Volkswagen igazgatótanácsának az értékesítés területéért felelős tagja hangsúlyozta: "Nagyon sikeresen indult az ID.4, igazán kedvező fogadtatásra lelt az ügyfelek körében. A továbbiakban is nagy terveink vannak vele: már az idén mintegy 150 ezer ID.4 modellünket tervezzük kiszállítani világszerte, ami a 2021-re tervezett összesen 450 ezer elektromos hajtásrendszerű gépkocsi harmada. Világautónk ezzel felgyorsult elektromos offenzívánk egyik főszereplője."

A Volkswagen ACCELERATE stratégiájának központi eleme az elektromos offenzívájának felgyorsítása. A vállalat tervei szerint évente legalább egy új, tisztán elektromos modellel jelenik meg a piacon.

Az első ügyfelek tovább bővítik ID.-családjukat

A március 26-i drezdai és wolfsburgi autóátadás különlegessége, hogy az első ügyfelek - Jacqueline Heyer-Mertens és Mario Heyer Suhl városából (Türingia), illetve Matthias Hoeper Oytenből (Bréma) - már eddig is ID.32 modellekkel jártak, amelyek mellé vásároltak most az ID.4 sorozatból. "Annyira tetszik az új ID.-család, hogy máris megvásároltam egy újabb tagját" - mondta Mario Heyer, Matthias Hoeper pedig így fogalmazott: "Nagy rajongója vagyok az elektromos mobilitásnak és örülök, hogy bővült a család, s Németországban az elsők között járhatok e modellel."

Már a márkakereskedők is a rajtvonalnál - jól képzetten és példamutató higiéniai koncepcióval

Az ügyfelek lehető legszínvonalasabb kiszolgálása érdekében nagyszabású oktatási roadshow zajlik Európában, amelyen egyedül Németországban a márkakereskedések több mint tízezer munkatársa vesz részt. A járműhöz kapcsolódó képzés mellett az elektromos mobilitáshoz tartozó minden egyéb témakör is szerepel az oktatáson, mint például a We Connect program és a töltés áttekintése is. Amint Holger B. Santel, a Volkswagen németországi igazgatója az első gépkocsik drezdai átadásakor kiemelte: "Most érkezik az ID.4 széleskörűen felkészült márkakereskedőinkhez, akik munkatársai kiválóan képzettek. Mindezeken túl márkakereskedőink egyénileg egyeztetett időpontokkal biztonságos higiéniai koncepciót is kínálnak. Az ügyfelek végre meg is érinthetik az ID.4 modelleket, illetve beülhetnek, próbaútra vihetik és azonnal meg is rendelhetik őket."

Digitális élvonal

Az ID.4 mintául szolgálhat a digitalizáció terén, hamarosan rendszeresen fogadhat a távolból (over-the-air) frissítéseket és új funkciókat. A Volkswagen az első gyártó a volumenszegmensben, amely már nyártól kínálja mindezt, így az autó mindenkor naprakész maradhat. Ez a funkció az új üzleti modellek kulcsfontosságú előfeltétele is egyben. Az ID.4 Tech és az ID.4 Max csúcsmodellek emellett már digitális világújdonságot is kínálnak: a Kiterjesztett valóság Head-up kijelző (Augmented Reality Head-up-Display) a vezető látóterébe vetíti ki jelzéseit, miközben bizonyos szimbólumokat dinamikusan és a valós környezetbe illesztve jelenít meg. A digitalizáció és a szoftverintegráció a Volkswagen ACCELERATE stratégiájának további központi pillérei.

Szén-dioxid-semlegesség

Akárcsak az ID.3, az ID.4 is Zwickau elektromosautó-gyárában, semleges szén-dioxid-kibocsátás mentén készül. A drezdai és wolfsburgi kiszállításuk is szintén szén-dioxid-semleges módon zajlik. A zwickaui gyár a közelmúltban egy harmadik műszakot is elindított. Az üzem második szerelőszalagján az ID.-család gyártása zajlik, a cél, hogy az új elektromos autók iránti fokozott kereslet kielégítésére a nyáron már munkanaponként több mint 1400 személyautó guruljon le a szerelőszalagokról.

1) ID.4 - Elektromosenergia-fogyasztás, kombinált (kWh/100 km) (NEDC): 16,9 - 15,5; szén-dioxid-kibocsátás (g/km): 0; gazdaságossági besorolás: A+

2) ID.3 - Elektromosenergia-fogyasztás, kombinált (kWh/100 km) (NEDC): 17,7 - 14,5; szén-dioxid-kibocsátás (g/km): 0; gazdaságossági besorolás: A+

Hoppá!
Úgy tűnik, hogy böngészője nem naprakész. Talán webhelyünk nem működik optimálisan. A legtöbb böngésző (de az MS Internet Explorer 11 vagy annál régebbi nem) továbbra is jól működik.

Javasoljuk, hogy frissítse a böngészőt!
A legújabb verzió biztosítja a jó élményt bárhol az interneten.

Köszönjük látogatását és jó szórakozást,
Az Ön Volkswagen csapata