Menü
Zárja be a menüt
Bezárás

2020.6.11 A Ford és a Volkswagen megállapodtak, hogy közös haszongépjármű-, EV- és önvezető autós projekteket indítanak

A Ford Motor Company és a Volkswagen AG képviselői ma aláírták azt a megállapodást, amelynek alapján kibővítik globális szövetségüket, hogy sikeresen elégíthessék ki az európai piac és más régiók vásárlóinak gyorsan változó igényeit, kihasználva egymás erősségeit a közepes méretű pickupok és haszongépjárművek, illetve az elektromos hajtású autók területén.

A Ford és a Volkswagen tavaly júliusban tette közzé először a megállapodásról szóló terveket.

A vállalatok arra számítanak, hogy a szövetség javítja a jelenlegi és a jövőbeli ügyfelek elégedettségét, felgyorsítva a járműkínálat innovációját és felhasználva a legújabb technológiákat, vagyis fejlettebb, praktikusabb és bőségesebb modellválasztékot eredményez majd. A két fél szerint továbbra is növekedni fog a globális ipar igénye a haszongépjárművek és a nagy teljesítményű elektromos járművek iránt, ezért fontos, hogy jelentős mértékben bővítsék saját termékportfóliójukat.

A szövetség keretében:

  • Gyártani kezdenek egy, a Ford által tervezett közepes méretű pickupot, ami 2022-től Amarok néven jelenik meg a Volkswagen Haszonjárművek portfóliójában
  • Már 2021-ben tovább erősödik a két vállalat haszongépjármű-üzletága; először egy, a legújabb Caddy modellre épülő városi kisáruszállítóval, amit a Volkswagen Haszonjárművek fejleszt és gyárt, később pedig egy, a Ford által tervezett 1 tonnás áruszállítóval
  • 2023-ra megjelenik az európai piacon a Ford saját elektromos modellje, ami a Volkswagen Moduláris Elektromos Alaplemezre épül. Ezzel tovább bővül a Ford nulla károsanyag-kibocsátású járműkínálata a régióban

A két vállalat arra számít, hogy a termékek életciklusa során az együttműködés ideje alatt összesen 8 millió darab készül majd a három haszongépjárműből, vagyis a közepes méretű pickupból és a két áruszállítóból.

"A koronavírus-járvány, illetve az ezzel járó a globális gazdasági visszaesés tükrében minden eddiginél egyértelműbb, hogy az erős vállalatoknak érdemes komoly, válságálló szövetségekre lépniük," nyilatkozta Dr. Herbert Diess, a Volkswagen Csoport vezérigazgatója. "Ez az együttműködés hatékonyan csökkenti majd a fejlesztési költségeket, lehetővé téve az elektromos hajtású autók és a haszongépjárművek még szélesebb körű globális forgalmazását, illetve tovább javítva mindkét vállalat pozícióját."

"Szövetségünk olyan időben született, amikor hatalmas lelkesedés övezi az egyre intelligensebb, összekapcsolt járművek és az egyre okosabb világ találkozását," vélekedett Jim Hackett, a Ford vezérigazgatója. "Ez hihetetlen lehetőségeket jelent a világ számos közlekedési kihívásának innovatív megoldására, emellett pedig a vásárlók számára is rendkívüli előnyökkel jár - még úgy is, hogy a vállalatoknak nagyon meg kell gondolniuk, hogyan használják fel a rendelkezésükre álló pénzalapokat."

A Ford és a Volkswagen világszerte komoly szereplőnek számít a haszongépjármű- és pickup-üzletágban, hiszen kínálatukat olyan népszerű modellek gazdagítják, mint a Ford Transit és Ranger, illetve a Volkswagen Transporter, Crafter, Caddy és Amarok.

"Napjainkban a haszongépjárművek alapvető fontosságúak a Ford számára; olyan terület ez, ahol még tovább szeretnénk növekedni és gyorsítani a tempót. A Volkswagennel való együttműködés ezen a platformon mindannyiunk számára jelentős pénzügyi előnyöket kínál többek közt a tervezés, az üzemszervezés és a szerszámozás területén," mondta Jim Farley, a Ford ügyvezető igazgatója. "A következő 24 hónap során a Ford már akkumulátoros elektromos változatokat is kínál majd a Transit és az F-150 modellekből azoknak a céges vásárlóknak, akik egyre inkább igénylik a nulla károsanyag-kibocsátást, a konnektivitást, az adatfeldolgozást és a mesterséges intelligenciát."

"A Forddal való együttműködés alapkőnek számít GRIP 2025+ stratégiánkban, és fontos része a Volkswagen Haszonjárművek jelenleg is folyó átalakításának," nyilatkozta Thomas Sedran, a Volkswagen Haszonjárművek igazgatótanácsának elnöke. "Ez a hosszú távú kooperáció tovább erősíti majd mostani kiváló pozíciónkat a könnyű haszongépjárművek szegmensében - különösen legfontosabb európai piacainkon -, és újra csak bebizonyítja, hogy tervünket lépésről lépésre sikeresen végrehajtjuk."

Az, hogy Európában a Ford a Volkswagen MEB platformját használja, újabb sarokkőnek számít a Volkswagen elektromosautó-stratégiájában, és hűen tükrözi a két vállalat elkötelezettségét, hogy teljesítsék a 2015-ös Párizsi Megállapodás előírásait. A Volkswagen és a Ford azt tervezik, hogy további lehetőségeket is keresnek majd az együttműködésre az elektromos járművek területén.

2023-tól kezdve több éven át a Ford 600.000 darab elektromos autót építhet a MEB platformra, amit arra terveztek, hogy hatékonyan egyesítse a térkihasználást, a teljesítményt és az elektromos hajtást. A jármű terveit és dizájnját a Ford készíti majd Köln-Merkenichben, és az új modell a 2021-ben megjelenő, tisztán elektromos hajtású Mustang Mach-E mellett jelenik meg a márka kínálatában.

Mindemellett a két autógyártó az Argo AI vállalattal is együttműködik majd, hogy kialakítsák saját, külön önvezető jármű üzletágaikat az Argo AI technológiájára alapozva. A múlt héten a Volkswagen véglegesítette korábban bejelentett befektetését a pittsburghi székhelyű Argo AI cégbe, amelyben a Fordnak már eddig is volt tulajdonrésze és fejlesztési érdekeltsége.

A Volkswagen és a Ford egymástól függetlenül döntöttek úgy, hogy befektetnek az Argo AI-ba; ez jól példázza az Argo AI vezető szerepét és látványos előrelépését az önvezető rendszerek (SDS) fejlesztésében, akárcsak azt, hogyan segíthetik elő a szövetségek az áttörést jelentő technológiák fejlesztését, ami rendkívül idő- és forrásigényes folyamat. Az Argo AI vállalat önvezető rendszere az első, amelynek európai és amerikai kereskedelmi forgalmazására már léteznek tervek. A Ford és a Volkswagen globális jelenléte lehetőséget teremt arra, hogy az Argo AI platformja legyen az az önvezető technológia, ami a lehető legszélesebb világpiacon jelenhet meg - márpedig a piaci jelenlét és az elterjedtség alapfeltétele a biztonságos és költséghatékony SDS kifejlesztésének.

A Volkswagen/Ford szövetség nem jár semmilyen kereszttulajdonlást eredményező megoldással a két vállalat között, amelyek továbbra is versenytársak maradnak a piacon.

Hoppá!
Úgy tűnik, hogy böngészője nem naprakész. Talán webhelyünk nem működik optimálisan. A legtöbb böngésző (de az MS Internet Explorer 11 vagy annál régebbi nem) továbbra is jól működik.

Javasoljuk, hogy frissítse a böngészőt!
A legújabb verzió biztosítja a jó élményt bárhol az interneten.

Köszönjük látogatását és jó szórakozást,
Az Ön Volkswagen csapata