Menü
Zárja be a menüt
Bezárás

Hírek

Újdonságok a Volkswagen világából

 

2022.10.20 Első a biztonság – Továbbfejlesztette Golf sikermodelljét a Volkswagen

Ismét a legmagasabb, ötcsillagos minősítést szerezte meg Golf modellsorozatával a Volkswagen az Euro NCAP (European New Car Assessment Programme) biztonsági tesztjein. Az európai fogyasztóvédelmi intézet minden vizsgált területen magas értékekkel ismerte el a Volkswagen kompaktmodelljét, amely a felnőtt utasok, a gyerekek, illetve a közlekedés különösen veszélyeztetett résztvevőinek védelme, valamint a vezetői segédrendszerek tekintetében bizonyult meggyőzőnek. Immár az alapfelszereltség része az első ülések központi légzsákja (Center Airbag) is, ezzel a jelenlegi Golf olyan teljeskörű biztonsági koncepcióval rendelkezik, amely az új, különösen igényes vizsgálati eljárásnak is megfelel. A Golf továbbra is a legjobbak közé tartozik kategóriájában.

Bővebben
 

2022.8.12 96 újrafelhasznált MEB-cellamodul – Mega-töltéstárolóval kombinálja a gyorstöltőparkot a Volkswagen Sachsen

Zwickaui járműgyárában a Volkswagen július 14-én üzembe helyezte Szászország első olyan gyorstöltő-parkját, amely úgynevezett Energiatároló konténerből (Power Storage Container; PSC) nyeri energiája nagy részét. A PSC technikája egyfajta óriási töltéstároló rendszerként szolgál, amelyet 570 kWh együttes nettó energiatároló képességgel összesen 96 cellamodul alkot. Nagy előnye, hogy segítségével még alacsony helyi hálózati teljesítményszint mellett is szinte bárhol kiépíthető a gyorstöltő-infrastruktúra, így például a lakónegyedek jelenthetik egyik lehetséges alkalmazási területét. A megoldás mindemellett hosszú távon fenntartható, a PSC rendszerébe épített cellamodulok ugyanis eredetileg az ID.3 és ID.4 előszériás példányainak akkumulátoraiként szolgáltak, most pedig második életciklusuk veheti kezdetét. Kísérleti projektjével a járműgyártáson túli szakértelméről is tanúságot tehet a Volkswagen Sachsen, amely immár összesen hat tisztán elektromos modellt állít elő. Két további közép-németországi vállalat, az AW Automotive és az Automotive Research is részt vett a projekt megvalósításában.

Bővebben
 

2022.7.1 Az Volkswagen első tisztán elektromos limuzinja – Az ID. AERO világpremierje

Menetdinamika, erő és színtiszta aerodinamika: ID. AERO. Június 27-én, Kínában tartott világpremierjével a márka első globális, tisztán elektromos limuzinjáról szolgált előzetes benyomásokkal a Volkswagen. A leendő újdonságot a felső-középkategória limuzinjainak piaci szegmensében tervezik kínálni. Progresszív, stílusos és aerodinamikus formavilága bőséges belső térkínálatról gondoskodik. A kínai sorozatgyártású változat várhatóan 2023 második felében érkezik a piacra, s ugyancsak 2023-tól tervezi a Volkswagen egy európai szériamodell emdeni gyártását.

Bővebben
 

2022.6.16 A Volkswagen vezette kutatócsoport hasznosíthatja először többszörösen is újra az akkumulátorokat

A gazdaság és a tudomány területéről érkezett partnerek készülnek közösen bizonyítani, hogy újrahasznosítás keretében egymás után akár többször is visszanyerhetők és felhasználhatók a hajtásrendszer-akkumulátorok legértékesebb alkotóelemei. A HVBatCycle kutatói konzorcium célja a katódfémek, az elektrolitok és a grafit zárt anyagkörforgásban (Closed Loop) megoldott tartós hasznosítása. A Volkswagen-csoport vezetése alatt a TANIOBIS GmbH, a J. Schmalz GmbH és a Viscom AG hároméves együttműködés keretében dolgozik az RWTH Aacheni Egyetem (RWTH Aachen University), a Braunschweigi Műszaki Egyetem (TU Braunschweig) és a Bevonatolás- és Felülettechnikai Fraunhofer Intézet (Institut für Schicht- und Oberflächentechnik; IST) kutatóival közösen a szükséges folyamatok kutatásán és kifejlesztésén. A projektet a német Szövetségi Gazdasági és Klímavédelmi Minisztérium (Bundeswirtschaftsministerium für Wirtschaft und Klimaschutz) támogatja.

Bővebben
 

2022.6.3 20 éve Golf R – Különleges exkluzív modellváltozattal ünnepli e mérföldkövet a Volkswagen R

A világ egyik legsportosabb kompaktmodelljével jelent meg a Volkswagen 2002 nyarán a piacon: az első Golf R32 177 kW (241 LE), teljesítményű, 3,2 literes hathengeres motorjával (VR6) a legerősebb Golfként mutatkozott be, amit a Volkswagen addig valaha is készített. Összkerékhajtással, magas színvonalú menetdinamikai képességekkel, exkluzív dizájnnal és felszereltséggel – kategóriája, azaz a „Golf-kategória” egyfajta „technikai világítótornyaként” érkezett. A Golf R32 egy csapásra meggyőzte a vásárlókat és a tervezettnél háromszor nagyobb darabszámban kelt el. Azóta a Volkswagen-ábécé leggyorsabb betűje immár világméretű rajongótábort örvendeztethet meg a márka legsportosabb és érzelmekben leggazdagabb modelljeivel. Eddig több mint 260 ezer R-modell talált gazdára világszerte, s a Volkswagen R most a Golf R „20 Years” jubileumi modellváltozattal ünnepli a Golf R huszadik születésnapját.

Bővebben
 

2022.5.30 Új taggal büszkélkedhet az ID. család, már rendelhető a Volkswagen ID.5 és az ID.5 GTX

SUV coupé modellel bővül a Volkswagen tisztán elektromos meghajtású ID. portfóliója, Magyarországon is megjelent az ID.5 és az összkerékhajtású, sportosabb kivitel, az ID.5 GTX. A coupé formával a modell nemcsak az elektromos kínálatot szélesíti, hanem egy új piaci szegmensbe is bevezeti a Volkswagen márkát.

Bővebben
 

2022.5.25 Lezajlott az Év Menedzsere Gála: dr. Szászi Istváné lett a Volkswagen Kék Innovációs Különdíj

Május 21-én 27. alkalommal került megrendezésre az Év Menedzsere Díjátadó Gála, melyen az elmúlt év legjobb hazai vezetőit díjazták. A nyolc kategória egyike a Menedzserszövetség és a Volkswagen által közösen alapított Kék Innovációs Különdíj, melyet idén 5. alkalommal adtak át. Pesti Tímea, Joerg Bauer, Ifj. Chikán Attila és Karikó Katalin után idén dr. Szászi István, a Bosch csoport Magyarország és Adria régió vezetője és a Budapesti Fejlesztési Központ felelős vezetője lett idén a díj kitüntetettje.

Bővebben
 

2022.5.18 A Volkswagen-csoport fokozza terjeszkedését a globálisan növekvő piacokon az erős első negyedéves eredmények után

A Volkswagen-csoport a kedvezőtlen nemzetközi körülmények ellenére is komoly pénzügyi eredményeket ért el az első negyedévben. Ennek fő mozgatórugói a tökéletesített értékesítési összetétel, a jobb árképzés, a folyamatos költségfegyelem és a csoport globális felépítése által biztosított rugalmasság voltak. Ezáltal a Volkswagen a félvezetők és kábelelosztók világméretű hiányának hatását úgy mérsékelte, hogy átcsoportosította erőforrásait fő piacai között Európában, Kínában és Amerikában.

Bővebben
 

2022.5.10 A Volkswagen-csoport és a bp stratégiai partnerséget köt az elektromos járművek gyorstöltőinek európai terjesztése érdekében

A Volkswagen és a bp stratégiai partnerségről kötött megállapodást, amely az elektromos járművek elterjedését fogja előmozdítani egész Európában, és bemutatta az első töltőt Düsseldorfban. A partnerség az elektromobilitás két vezető globális szereplőjét hozza össze, amelyek célja, hogy a kulcsfontosságú európai piacokon átalakítsák az elektromos járművek töltéséhez való hozzáférést azáltal, hogy 2024-ig gyors ütemben Európa-szerte kiépítenek egy gyorstöltő-hálózatot, így akadálytalan közlekedést biztosíthatnak az elektromos járművek vezetőinek.

Bővebben
 

2022.4.25 A Volkswagen-csoport az első negyedévben 65 százalékkal több tisztán elektromos modellt adott át ügyfeleinek

A Volkswagen-csoport az első negyedévben sikeresen folytatta világszintű elektromos offenzíváját és a tisztán elektromos járművek kiszállítási eredményét az előző év hasonló időszakához képest 65 százalékkal múlta felül. A félvezetők és kábelkorbácsok piacán tapasztalt ellátási nehézségek ellenére március végéig 99 100 tisztán elektromos járművet vehettek át a konszern ügyfelei, amely jelentős bővülés a korábbi év első negyedévében elért 60 000 darabhoz képest. A legnagyobb növekedést a vállalat Kínában érte el, ahol 28 000 ügyfél döntött a konszern márkáinak valamelyik tisztán elektromos modellje mellett. Ez több, mint négyszer annyi, mint az ezt megelőző év első negyedévének eredménye.

Bővebben
 

2022.4.21 Ismét bejárja az országot a Volkswagen: startol a 2022-es Volkswagen Roadshow!

Kezdetét vette az idei Volkswagen Roadshow, Volkswagen modellekkel telnek meg az utak április 22-től november 2-ig országszerte. A Volkswagen márka idén párhuzamosan két országjárást is indít, országszerte 28 kereskedésben próbálhatók ki a márka eHybrid és R modelljei: olyan különleges autók, melyekkel nem minden nap találkozunk.

Bővebben
 

2022.3.29 A Golf Variant lett a legjobb családi autó 2022-ben

Az Autós Nagykoalíció (ANK) és a Járműipar.hu által szervezett Év Magyar Autója verseny idei kiírásában a Volkswagen ikonikus modellje a Golf is elismerést kapott, a Golf Variant változata nyerte el a Magyar Év Autója 2022 díj családi autók kategóriájának első helyét. A szakmai zsűri szerint a családi autók között a Golf Variant bizonyult a legjobbnak.

Bővebben
 

2022.3.25 A Volkswagen Csoport stabil eredménnyel zárta a 2021-es évet és folytatja a NEW AUTO stratégia mentén megvalósuló átalakítást

A Volkswagen-csoport a 2021-es évben is bizonyította üzleti modelljének stabilitását. A vállalat növelte általános ellenállóképességét és javult a nehézségekkel való megküzdéshez szükséges képességek terén is. Sikeresen csökkentette az állandó költségeket, amely nagyfokú tőkebefektetési fegyelemmel és alacsonyabb jövedelmezőségi ponttal párosult. Ezzel párhuzamosan a Volkswagen NEW AUTO stratégia mentén zajló átalakítási folyamata is folytatódott.

Bővebben
 

2022.3.17 Átszervezi műszaki fejlesztését a Volkswagen – Gyorsabb termékciklusok és digitális kínálat

Technológiai vállalattá tervezett átalakulása útján a Volkswagen átszervezi a wolfsburgi Műszaki Fejlesztés részlegét (TD). Az összesen 11 500 munkatársával a vállalatcsoport legnagyobb fejlesztőegységeként működő szervezet ezzel meghatározóvá válik a Volkswagen márka technológiai vállalattá történő átalakulásának tempójában. Ennek során a fejlesztés teljes átszervezése áll a középpontban, az egyes szakterületeken átívelő, következetesen a szoftverekre és az ügyféligényekre, illetve a Volkswagen jövőbeni elektromos SSP-platformjára összpontosító, a komponensek helyett pedig a rendszerekre és funkciókra orientált folyamatot alakítva ki. Ezzel mintegy negyedével rövidíthető a fejlesztési idő, növelhető az új szoftverek bevezetésének tempója, de a gyártási folyamatok is jelentősen felgyorsíthatók. A TD így meghatározó sarokkővé lép elő a vállalatcsoport fejlesztésének átalakításában.

Bővebben
 

2022.3.16 A legjobb minősítés az Euro NCAP teszten – Öt csillag az ID.5, a Polo és a Taigo számára

Hármas siker a tekintélyes Európai Újautó-értékelési Program (European New Car Assessment Programme; Euro NCAP) biztonsági tesztjén: az Volkswagen új ID.5, Polo és Taigo modelljei egyaránt ötből öt csillaggal, azaz a lehető legjobb minősítéssel zártak. A tesztelők mind a négy vizsgált kritérium alapján – vagyis a felnőtt- és gyerekutasok, illetve a közlekedés fokozottan veszélyeztetett résztvevőinek védelme, valamint az alapkivitelhez tartozó vezetői segédrendszerek – kiválónak ítélték a tisztán elektromos hajtásrendszerű SUV-kupét, illetve a két új, belsőégésű motorral szerelt kisautót.

Bővebben
 

2022.2.28 Megkezdődött az új Volkswagen T-Roc értékesítése

A T-Roc karakteres dizájnnal hódít, amit egyszerre jellemez a kiemelkedő igényesség, a részletek iránti szenvedélyes figyelem és az avantgárd stílus. A friss formavilággal, innovatív vezetéstámogató rendszerekkel és digitális szolgáltatások egész sorával felszerelt modell immár a magyar piacon folytathatja tovább 2017-ben megkezdett sikertörténetét. A belső tér kialakítása a magas minőségű anyagok használatával tovább finomodott és itt kapott helyet az újragondolt infotainment kijelző és az alapfelszereltség részét képező Digital Cockpit digitális műszerfal. A T-Roc színrelépésével, olyan magasabb járműosztályokból érkező innovatív műszaki megoldások, mint például az IQ.Light-LED Matrix fényszóró, az IQ.Drive Travel Assist vezetéstámogató rendszer és a prediktív adaptív sebességtartó automatika (ACC) is megjelentek a kompakt SUV modellcsaládban. Ezzel a Volkswagen hatalmas lépést tesz afelé, hogy az ACCELERATE stratégiájának részeként szoftverorientált mobilitási szolgáltatóvá váljon.

Bővebben
 

2022.2.25 Üdv újra nálunk – Ismét rendelhető a Volkswagen e-up!

Folytatódhat az e-up! sikertörténete: a tisztán elektromos hajtásrendszerű kisautó újra megrendelhető. Számos vásárló számára épp a Volkswagen e sikermodellje szolgált belépőül az elektromos mobilitásba, a kis városi specialista ugyanis egyszerre kínál bőséges alapfelszereltséget, akár négy személy számára is helyet és tekintélyes hatótávot. Az e-up! eddig világszerte több mint 80 ezer példányban talált gazdára.

Bővebben
 

2022.2.15 A Volkswagennek ismét jelentős mértékben sikerült túlteljesítenie a kitűzött európai szén-dioxid-kibocsátási flottacélokat

Az előzetes számok alapján a Volkswagen túlteljesítette a 2021-re kitűzött ambiciózus európai szén-dioxid-kibocsátási célértékeket, és körülbelül 5,5 millió grammal kevesebb szén-dioxidot bocsátott ki a jogszabályban előírt mennyiségnél. Az Európai Unióban a Volkswagen új járműflottái kilométerenként átlagosan 113 gramm szén-dioxidot bocsátottak ki, míg a jogszabályi célérték a márka számára kilométerenként 119 gramm volt. 2021-ben a reálisan meghatározott WLTP szabványok léptek a régi NEDC szabályozás helyére. A Volkswagen már 2020-ban is túlteljesítette a kitűzött célokat.

Bővebben
 

2022.1.27 A Volkswagen Csoport túlteljesítette az EU szén-dioxid-kibocsátási flottacélját

Jelentős előrelépést ért el járműflottája szén-dioxid-mentesítése területén a Volkswagen a hosszú távon fenntartható, szoftverközpontú mobilitási konszernné válás felé vezető útján. 2021-ben Norvégiát és Izlandot is beleértve összesen 472 300 legalább részben elektromos hajtásrendszerű autóját szállította ki az Európai Unióban, azaz 64 százalékkal többet, mint a megelőző év során. A tisztán elektromos járművek (BEV) és a plug-in hibrid modellek (PHEV) együttes aránya az összesített kiszállítások 17,2 százalékára emelkedett (2020: 10,1 százalék), s a vállalatcsoport mintegy 25 százalékos részesedéssel a BEV-szegmens egyértelmű piacvezetője Európában. Az előzetes adatok alapján a Volkswagen Csoport 2021-ben 118,5 g/km átlagos szén-dioxid-kibocsátást ért el új személyautói európai unióbeli flottájával, mintegy két százalékkal maradva az előírás szerinti célérték alatt. A végleges megerősítés egy későbbi időpontban várható az Európai Bizottság részéről. A Bentley és a Lamborghini károsanyag-kibocsátását külön értékelték, ezért jelen adat nem tartalmazza őket.

Bővebben
 

2022.1.21 Bemutatkozik az ID. LIFE: fenntartható, innovatív és időtlen

Megfizethető alternatíva, amely kaput nyit az elektromobilitáshoz: az ID. LIFE modellel a Volkswagen megmutatja, hogyan képzeli el elektromos autóját a kisautók szegmensében. A koncepció a fenntartható mobilitást, a digitális technológiákat és az időtlen formatervet egyesíti, mindezt 20 000 és 25 000 euró közötti alapáron. A tisztán elektromos, belépőszintű Volkswagen modell különleges részletekkel hódít, többek között a beltérben található természetes és újrahasznosított anyagaival. Az újdonság bevezetésére várhatóan 2025-ben kerül sor.

Bővebben
 

2022.1.18 A Volkswagen Csoport jó úton halad a NEW AUTO stratégia megvalósításában: az eladott tisztán elektromos járművek száma megduplázódott 2021-ben

2021-ben a Volkswagen folytatta a fenntartható, szoftverközpontú mobilitási csoporttá történő átalakulását és majdnem megduplázta a tisztán elektromos járművek eladását az előző évhez képest 452 900 eladott modellel. Így ezek a teljes értékesítési darabszám 5,1 százalékát adták, az előző évi 2,5 százalékhoz képest. A Csoport nagy fölénnyel lett piacvezető Európában a tisztán elektromos járművek terén, és a második helyet szerezte meg a kulcsfontosságúnak számító Egyesült Államok piacán 7,5%-kal. Kínában 92 700 BEV-modellt adtak át, ami négyszer több, mint 2020-ben. A plug-in hibrid modellek globális értékesítése is jelentősen emelkedett, 309 500 eladással (61%-os növekedés). A Csoport összesen 8 882 000 járművet adott át ügyfeleinek világszerte. Ahogy arra számítani lehetett, a félvezetőhiány miatt a globális eladások összességében 4,5 százalékkal csökkentek a 2020-as adatokhoz képest, a teljes rendelésállomány és nagy kereslet ellenére is.

Bővebben
 

2022.1.17 A Volkswagen 2021-ben megduplázta kiszállításait az elektromos járművek tekintetében

„A Volkswagen tovább folytatja az e-mobilitásra való átállást a félvezetők piacán tapasztalható korlátozott kínálat ellenére is.” – nyilatkozta Ralf Brandstätter, a Volkswagen márka vezérigazgatója. A tavalyi évben a vállalat minden eddiginél több, összesen 369 000 (2020-hoz viszonyítva + 73 %) elektromos járművet adott át ügyfeleinek, ezek közül 106 000 (2020-hoz viszonyítva + 33 %) hálózatról tölthető (plug-in) hibrid modell, míg 263 000 (2020-hoz viszonyítva + 97 %) tisztán elektromos jármű volt. A Volkswagen ezzel megduplázta a korábbi évhez képest az elektromos hajtással szerelt modelljeinek kiszállítási számát. „A Volkswagen igen rövid idő alatt vezető pozíciót szerzett a tisztán elektromos járművek piacán Európában. ACCELERATE stratégiánk révén és modellkínálatunk bővítésével folytatjuk e-mobilitási offenzívánk tempójának növelését. Az idei év vége előtt bemutatkozó ID. BUZZ egy újabb érzelemgazdag modellel bővíti az ID. családot.” – nyilatkozta Brandstätter.

Bővebben
 

2021.12.17 A Volkswagen támogatja a megújuló forrásokból származó energia elterjedését – Új szélerőműpark Svédországban

2050-re mérleg szerint szén-dioxid-semlegessé kíván válni a Volkswagen, ezért szén-dioxid-kibocsátást csökkentő, átfogó „Way to Zero” programja messze túlmutat az autók elektromossá alakításán. A Volkswagen az első autógyártóként támogatja ipari méretekben is a megújuló forrásokból származó energia elterjedését és 2025-ig mintegy 40 millió euróval segíti az európai szél- és napenergia-parkok nagyszabású bővítését. A portfólió eddigi legnagyobb projektjéről most az észak-svédországi Skellefteåban működő wpd Onshore Aldermyrberget AB szélerőmű-specialistával állapodott meg a Volkswagen, az autógyártó részesedése a szélerőműparkban nagyjából 100 GWh – átszámítva akár 27 ezer háztartásnak is elegendő – villamosenergiát állít majd elő. A Volkswagen ezzel immár Svédországban is eleget tesz az elektromos autók piacának vezetőjeként vállalt felelősségének. ID.-modelljei szén-dioxid-semleges gyártásán túl a Volkswagen most az elektromos modellek használati életszakaszában tesz újabb nagy lépést a járművek teljes életciklusa mentén mérleg szerint szén-dioxid-semleges elektromos mobilitás felé.

Bővebben
 

2021.12.14 Már rendelhető a Volkswagen új modellje: a Taigo!

Az új Taigo: azoknak, akik saját trendjeiket követik. Akik nem hódolnak be a változtatásoknak, hanem inkább ők maguk idéznek elő változást. Akiknek nemcsak stílusuk, hanem egyedi karakterük is van. És akik a mindennapi életben is megtalálják a rendkívüli dolgokat. Tegye szabaddá a terepet egy feltűnően elegáns új karosszériaforma számára: A Volkswagen friss stílust fecskendezett egy jó adag érzelemmel és egyéniséggel együtt a SUV kínálatába a kisautók szegmensében.

Bővebben
 

2021.11.8 A sikeres ID. család tovább gyarapodik: az új ID.5 a Volkswagen első elektromos SUV coupé modellje

„Way to ZERO”: Az új ID.5 nem egyszerűen csak bővíti a sikeres ID. családot, a Volkswagen újdonsága tovább és egyúttal egy új piaci szegmensbe vezeti a márka új járműflottájának elektromosítását. Az elegáns, kifejező E-SUV coupé a 3.0 verziószámú ID. szoftverrel érkezik, amellyel más funkciók mellett javul a töltési teljesítmény és elérhetővé válik a hangvezérlés. A flotta által szolgáltatott adatok és a legújabb generációs segédrendszerek felhasználásával a Volkswagen az automatizált vezetés felé is megteszi a következő lépést.

Bővebben
Hoppá!
Úgy tűnik, hogy böngészője nem naprakész. Talán webhelyünk nem működik optimálisan. A legtöbb böngésző (de az MS Internet Explorer 11 vagy annál régebbi nem) továbbra is jól működik.

Javasoljuk, hogy frissítse a böngészőt!
A legújabb verzió biztosítja a jó élményt bárhol az interneten.

Köszönjük látogatását és jó szórakozást,
Az Ön Volkswagen csapata