"Nagyszerű siker teljes ID.-csapatunk számára" - hangsúlyozta Dr. Frank Welsch, a
Volkswagen márka igazgatótanácsának a műszaki fejlesztés területéért felelős tagja.
"Autóink magas színvonalú biztonsága mindenkor különösen fontos számunkra, ezért az
MEB-koncepcióban is már a kezdetektől tekintetbe vettük - amint az ID.3 öt csillaga
is meggyőzően bizonyítja."
A felnőtt utasok védelmének értékelése többek között frontális és
oldalirányú ütközések, valamint az ostorcsapás-jellegű mozgások okozta traumák
tesztjeire épül. Ezen ütközési vizsgálatok, illetve a gyors és biztonságos mentést
és kiszabadítást szolgáló biztonsági megoldások értékelése alapján az ID.3 esetében
87 százalékos védelmi fok adódott a vezető és felnőtt utasai, valamint 89 százalék
a gyerekutasok számára.
Utóbbi értékelés három fontos szemponton alapul: a gyerekvisszatartó biztonsági
rendszerek frontális vagy oldalirányú ütközés során nyújtott védelme mellett a
különböző méretű gyermekülések beépítésének lehetőségei, illetve a jármű által a
gyerekek biztonságos szállításához kínált felszerelések álltak a
középpontban.
A bennülők védelme mellett az Euro NCAP azt is vizsgálja, milyen
hatékonyan védik gázolásveszély esetén az Automatikus vészfék-rendszerek (Automatic
Emergency Braking; AEB) a közlekedés védettség nélküli résztvevőit. A tesztelők a
szériafelszereltséghez tartozó további vezetői segédrendszerekre is nagy hangsúlyt
fektettek. Pozitívum, hogy a Sávtartás-asszisztens (Lane Assist) és a
Vészfékasszisztens (Front Assist) az ID.3 mindegyik felszereltségi változatában
rendelkezésre áll a fedélzeten.
Első ízben a Volkswagennél, az ID.3 úgynevezett Középső légzsákot
(Center Airbag) is tartalmaz első ülései között, amely például oldalirányú ütközés
esetén megelőzheti a vezető és az első utas esetleges fejkontaktusát.
Extrafelszerelésként a Volkswagen további high-end vezetői segédrendszereket is
kínál. Ilyen a követési távolságot tartó és előretekintő sebességérzékeléssel
kiegészített Adaptív sebességszabályzás (Adaptive Cruise Control; ACC), míg a
Menetasszisztens (Travel Assist) egészen 160 kilométer/órás sebességig lehetővé
teszi a támogatott vezetést. A Közlekedési torlódás asszisztens (Traffic Jam
assist), a parkolóhelyről kiállást segítő funkcióval (Rear Traffic Alert)
kiegészített Holttér-érzékelés (Blind Spot Sensor), a Vészhelyzet-asszisztens
(Emergency Assist) és a Parkolási asszisztens (Park Assist) szintén nagyban
hozzájárul a biztonságos, nyugodt vezetéshez.
Ötcsillagos értékelésével az ID.3 folytatja a Volkswagen Euro NCAP
sikersorozatát, amelyben legutóbb az új Golf és a T-Cross érte el a legmagasabb
minősítést. Az Európai Újautó-értékelési Program (European New Car Assessment
Programme) immár 1997 óta szolgál az új gépkocsik biztonsági színvonalának szigorú
mércéjéül, naprakész tájékoztatást nyújtva az autóvásárlóknak a népszerű új
modellek biztonságáról. Az elmúlt évek során a vizsgálati eljárások, valamint a
szériafelszereltséghez tartozó vezetői segédrendszerekre és a passzív biztonságra
vonatkozó követelmények egyaránt szigorúbbá váltak. A részletek nyilvánosan is
elérhetők a www.euroncap.com oldalon.
Videó a tesztekről: https://youtu.be/bruZl_NXPBA