Menü
Zárja be a menüt
Bezárás

2020.6.10 Ralf Brandstätter veszi át a Volkswagen márka vezetését

A Volkswagen-csoport átalakítja a márka és a Csoport irányításának felelősségi területeit. A Volkswagen márka irányítását 2020 július 1-jétől a márka eddigi ügyvezető igazgatója, Ralf Brandstätter veszi át. A Volkswagen-csoport vezérigazgatója, Dr. Herbert Diess, aki korábban mindkét funkcióért felelős volt, ezzel nagyobb mozgásteret kap a Csoport vezérigazgatói feladatainak ellátásában. A Csoport Igazgatóságán belül a Volkswagen Személyautó márka és a Volumen márkacsoporttal kapcsolatos általános felelőssége továbbra is fennmarad. A cél az, hogy az autóipar jelenlegi átalakulási szakaszában a Csoport és a márka felső szintjén lévő feladatokra erőteljesebben koncentrálhassanak. A Felügyelő Bizottság a döntést tudomásul vette.

Az elmúlt évek stratégiai alapjainak lefektetését követően, az e-mobilitásra való következetes átállással és a gépjárművek digitalizálására szolgáló struktúrák létrehozásával, a vállalat most megerősíti a Volkswagen-csoport és a márka felső vezetői struktúráit. A Csoport Igazgatósága ezért úgy határozott, hogy 2020. július 1-jétől Ralf Brandstätter-t kinevezi a Volkswagen márka vezérigazgatójává.

"Ralf Brandstätter a társaság egyik legtapasztaltabb menedzsere. Az elmúlt két évben már sikeresen vezette a Volkswagent mint ügyvezető igazgató, és kulcsszerepet játszott a márka átalakításában"- mondta Dr. Herbert Diess, a Volkswagen AG vezérigazgatója. "Ezért nagyon örülök annak, hogy Ralf Brandstätter az elmúlt évek stratégiai döntéseit követve tovább folytatja a márka fejlesztését vezérigazgatóként."

A rekordot jelentő 2019-es év után a márka kiemelkedően jó helyzetben van a jövő szempontjából. A Volkswagen sikeresen befejezte a Transform 2025+ stratégia első szakaszát, és most kezdi a következő fázist. A széleskörű elektromos offenzíva a bevezetés előtt álló új járművekkel mostantól kézzelfoghatóvá válik. A Volkswagen mindenki számára elhozza a zéró kibocsátású mobilitást, és 2025-re legalább 1,5 millió elektromos autó értékesítésével számol. Az elektrifikáción túl a márka az elkövetkező években a digitalizálásra is kiemelt hangsúlyt helyez.

"A Volkswagen számára a jövő felé vezető út megnyílt. A Transform 2025+ stratégia alapján a márka a karbon-semleges mobilitás egyik vezető szolgáltatójává válik, és jó úton halad ahhoz, hogy digitális technológiai társasággá váljon. Szeretnék köszönetet mondani az egész Volkswagen csapatnak óriási elkötelezettségükért. Az utunkat a jövőben is közösen tesszük meg"- mondja Ralf Brandstätter.

Ralf Brandstätter 1968. szeptember 8-án született Braunschweigben. Az ottani Volkswagen gyárban végzett üzemi képzése után ipari mérnöki tanulmányokat folytatott, majd 1993-ban csatlakozott a Volkswagen-csoporthoz. A beszerzési divízióban nemzetközi projektvezetői pozíciókat töltött be, majd a Volkswagen AG Központi Igazgatóságán kapott asszisztensi állást. 1998-ban átvette az alváz- és a hajtómű alkatrészek fémbeszerzését, 2003-ban pedig új járművek projektjeinek menedzsereként dolgozott. 2005-ben Spanyolországba költözött, mint a SEAT beszerzési vezetője, 2008-ban a SEAT Végrehajtó Bizottságának beszerzésekért felelős tagjává nevezték ki. Brandstättert 2010-ben bízták meg a Csoport Külső Beszerzéseinek vezetői feladataival, 2012-ben kinevezték az Új Termékek Bevezetésének beszerzési vezetőjévé, majd 2015 októberében a Volkswagen AG egyik vezető képviselőjévé vált. Ralf Brandstättert 2015 decemberében nevezték ki a Volkswagen Személyautó márka igazgatósági tagjává, és 2018. augusztus 1. óta a Volkswagen Személyautó márka ügyvezető igazgatója.

Hoppá!
Úgy tűnik, hogy böngészője nem naprakész. Talán webhelyünk nem működik optimálisan. A legtöbb böngésző (de az MS Internet Explorer 11 vagy annál régebbi nem) továbbra is jól működik.

Javasoljuk, hogy frissítse a böngészőt!
A legújabb verzió biztosítja a jó élményt bárhol az interneten.

Köszönjük látogatását és jó szórakozást,
Az Ön Volkswagen csapata