Menü
Zárja be a menüt
Bezárás

2020.3.19 Az elektromos korszakba lép a Volkswagen Személyautók márka

A Volkswagen Személyautók márka megerősödve lép átalakulása következő szakaszába. A visszaesés jellemezte teljes piacon a Volkswagen Csoport központi márkája 6,3 millió darabos volumennel minden eddiginél több gépkocsit szállított ki. A Volkswagen minden jelentős piacán növelni tudta piaci részesedését. Fő hajtóerőként a márka modelloffenzívája szolgált, mégpedig a T-Cross, a T-Roc és az Atlas sorozatok révén elsősorban a jelentős nyereségarány jellemezte SUV-szegmensben. Több mint 700 ezer eladott példányával világszerte ismét a Tiguan bizonyult a márka "bestsellerének", amely a Golfhoz hasonlóan a világ tíz legkeresettebb autója közé számított.

A piaci sikerek az egyértelműen tovább javuló üzleti mutatókban is tükröződnek: a márka értékesítési forgalma az előző évhez képest öt százalékkal, 88,4 milliárd euróra, míg a különleges hatások nélküli működési eredmény 17 százalékkal 3,8 milliárd euróra bővült. Az operatív nyereségarány 4,3 százalékra emelkedett (a megelőző évben: 3,8 százalék), így az előrejelzett 4 és 5 százalék közötti céltartományon belül alakult. A dízel témakörből a lezárult üzleti év során - akárcsak a megelőző évben - 1,9 milliárd eurónyi különleges tétel adódott.

"2019 sikeres évnek bizonyult a Volkswagen márka számára, termékeink világszerte meggyőzték az ügyfeleket. Sikerrel dolgoztunk minden jelentős témakörön, stratégiánk működik, s teljesítjük, amit ígértünk" - hangsúlyozta Ralf Brandstätter, a Volkswagen márka ügyvezető igazgatója (COO). "2020-ban jelentős kihívásokkal kell szembesülnünk, különös tekintettel a koronavírus-járványra. A tavalyi év kedvező eredményeivel a hátunk mögött, bátran és magabiztosan nézhetünk szembe e válsággal. A Volkswagen erős vállalat, erős kollektívával. Immár sokszor bizonyítottuk meggyőzően, mire vagyunk képesek, ha összetartunk" - folytatta Ralf Brandstätter. 

Sikerrel zárult a TRANSFORM 2025+ stratégia első szakasza

A Jövőre vonatkozó megállapodás ("Zukunftspakt") jelentősen hozzájárul a Volkswagen versenyképességének növeléséhez. A 2025-re tervezett évi 3,0 milliárd euró költségmegtakarításból 2019 végére már 2,7 milliárd eurót, azaz a tervezettnél többet sikerült megvalósítani. A foglalkoztatás - szociálisan alkalmas módon - több mint 10 900 munkahellyel csökkent, míg a jövő szempontjából meghatározó szakterületeken - mint a digitalizáció vagy az elektromos mobilitás - a Volkswagen több mint 4500 új munkahelyet teremtett.

A márka következetesen végrehajtotta a SUV-offenzíváját, s a 2016-os négyről mára tizennégyre bővítette SUV-modelljeinek körét. A SUV-modellek részesedése Európában időközben 37 százalékra nőtt, míg az Amerikai Egyesült Államokban az 50 százalékot is meghaladja. Termékportfóliója megfelelő adaptálásával és következetes költséggazdálkodásával az egyes régiókban is jól halad a Volkswagen átalakulása.

Ralf Brandstätter: "Sikerrel zártuk a TRANSFORM 2025+ stratégia első szakaszát. A második fázisban az elektromos mobilitás első számú márkájává fejlesztjük a Volkswagent, miközben digitális tech-vállalattá alakulunk át." 

2020 - kulcsfontosságú év a márka elektromos offenzívájában

A Volkswagen a koronavírus-válság eredményezte jelenlegi helyzet ellenére is elindítja TRANSFORM 2025+ stratégiája második szakaszát, amellyel új korszak veszi kezdetét a márka számára. A nagyszabású e-offenzíva immár az utakon is megjelenik, az ID.3 - az új moduláris elektromos platformra (MEB) épülő, első tisztán elektromos hajtásrendszerű modellként - ugyanis a tervek szerint már a nyáron megérkezik az ügyfelekhez, ezt pedig az ID.4, vagyis a márka első tisztán elektromos SUV-modellje követi. Hagyományos termékportfóliónk további elektromossá alakítása szintén bővíti majd kínálatunkat.

A Volkswagen ezzel immár mindenki számára a károsanyag-kibocsátás nélküli mobilitás útjára lép. 2022-re a márka minden jelentős járműszegmensben kínál a moduláris elektromos platform (MEB) műszaki alapjaira épülő elektromos gépkocsikat, 2025-re pedig éves szinten legalább 1,5 millió elektromos gépkocsi értékesítése szerepel a tervekben. A hosszú távú cél a járműpaletta és a vállalat teljes szén-dioxid-mentesítése 2050-ig, a folyó év során pedig kilométerenként 25 grammal kell csökkenteni a flotta átlagos szén-dioxid-kibocsátását. A márka biztos abban, hogy be tudja tartani az Európai Unió 2020-as határértékeit. 

A Volkswagen szoftver-vezérelt tech-vállalattá alakul

Modelljei elektromossá alakítása mellett a márka a digitalizáció folyamatát is erőteljesen elő kívánja mozdítani az elkövetkező évek során, a középpontban két alapvető szakterülettel: a Digitális átalakulás ütemtervének (Digital Transformation Roadmap) végrehajtása, valamint a Car.Software szervezet kiépítése.

A Jövőre vonatkozó megállapodás ("Zukunftspakt") lezárultát követően a Digitális átalakulás ütemterve (Digital Transformation Roadmap) a csatlakozó program a márka a digitális korszakra zajló felkészítésében. Ennek megfelelően új digitális kompetencia kiépítése szükséges, s minden szakterületen gyorsabbá, karcsúbbá és versenyképesebbé kell tenni a szervezetet. Ily módon 2023-ra akár négyezer munkahely is megszűnhet az adminisztrációban, miközben a tervekben kétezer új digitális álláshely szerepel.

Az új munkahelyek egy része az új Car.Software szervezetben jön létre, amellyel a márka immár konszernszinten felel a járműszoftverek szakterületéért. Ez az új egység fog majd össze minden szoftveres tevékenységet, a járműbeli operációs rendszertől a digitális ökoszisztémákon át, egészen az új mobilitási szolgáltatásokig. Első lépésként már mintegy háromezer digitális szakembert gyűjtött össze, 2025-re pedig várhatóan már több mint tízezer szoftvermérnök dolgozik majd e vállalati egységben. 

Pénzügyi kilátások 2020-ra - a koronavírus-válság időtartamától és alakulásától függően

A jelen üzletmenetre a betekintést nagyban megnehezíti az aktuális koronavírus-válsággal kapcsolatos bizonytalanság. A beszállítók és a logisztika területein egyaránt mind nagyobb kihívást jelentő és dinamikusan változó helyzet következtében nem biztosítható tartósan az üzemek stabil ellátása, miközben Európában az értékesítés csökkenésére utalnak a jelek. A Volkswagen márka ezért európai gyáraiban egyelőre előreláthatólag tíz munkanap időtartamra felfüggeszti a termelést.

Amint Alexander Seitz, a Volkswagen márka igazgatótanácsának a pénzügy területéért felelős tagja kiemelte: "A koronavírus-válság mindeddig példa nélküli és kétségtelenül a Volkswagen márka gazdasági teljesítményét is befolyásolja, e hatás mértéke azonban egyelőre meg sem becsülhető. Mindent elkövetünk, hogy megvédjük munkatársainkat és stabilizáljuk üzletmenetünket. Szorosan figyelemmel kísérjük a helyzet alakulását, s szükség szerint intézkedéseket foganatosítunk a negatív hatások lehető legalacsonyabb szinten tartása érdekében. A Volkswagen már a múltban is bizonyította, hogy e csapat a nehéz helyzeteket is kezelni tudja."

Hoppá!
Úgy tűnik, hogy böngészője nem naprakész. Talán webhelyünk nem működik optimálisan. A legtöbb böngésző (de az MS Internet Explorer 11 vagy annál régebbi nem) továbbra is jól működik.

Javasoljuk, hogy frissítse a böngészőt!
A legújabb verzió biztosítja a jó élményt bárhol az interneten.

Köszönjük látogatását és jó szórakozást,
Az Ön Volkswagen csapata