Az NEDC (NEFZ) és a WLTP

Az új teszt megváltoztatott menetciklust és szigorúbb tesztkörülményeket ír elő, egyebek mellett hosszabb mérési időtartammal és megemelt maximális sebességgel. Az újdonságok áttekintése:

A hidegindítást követően négy sebességtartományban - 60, 80 és 110 kilométer/óráig, illetve 130 kilométer/óra felett - zajlik a mérés a görgős próbapadon, többszöri gyorsítással és fékezéssel e fázisok során. A legnagyobb sebesség 10 kilométer/órával haladja meg az NEDC-ciklusét, de a mintegy 47 kilométer/órás átlagsebesség is egyértelműen magasabb (eddig 33 kilométer/óra volt). A tesztkamra hőmérséklete 23 Celsius fok, míg az NEDC során eddig 20-30 Celsius fok volt. A teljes WLTP-menetciklus mintegy 30 percet vesz igénybe, az NEDC ezzel szemben mindössze 20 percig tartott. A mérési táv 11 helyett 23 kilométer, vagyis több mint a duplájára nőtt. Az NEDC rendszerétől eltérően a WLTP egyes extrafelszereléseket is tekintetbe vesz a jármű tömege, aerodinamikai adottságai és energiaigénye (készenléti állapot áramfelvétele) tekintetében. Az elektromos áramot igénylő extrafelszerelések - mint a légkondicionáló berendezés vagy az ülésfűtés - a tesztfolyamat során továbbra is kikapcsolva maradnak.

Bezárás
Menü
Zárja be a menüt
Bezárás

Új szabványok az üzemanyag-fogyasztás mérésére

Hoppá!
Úgy tűnik, hogy böngészője nem naprakész. Talán webhelyünk nem működik optimálisan. A legtöbb böngésző (de az MS Internet Explorer 11 vagy annál régebbi nem) továbbra is jól működik.

Javasoljuk, hogy frissítse a böngészőt!
A legújabb verzió biztosítja a jó élményt bárhol az interneten.

Köszönjük látogatását és jó szórakozást,
Az Ön Volkswagen csapata