Ezeket itt találod:
- Mi a fontos a gyerekeknek a biztonság szempontjából?
- Milyen extra felszereléseket érdemes beszerezni?
- Mitől lesz sikeres az első kirándulás?
- Mire kell figyelned a vásárláskor?
1. Van az elektromos autónak biztonsági öve?
A gyerekeknek készült elektromos járművek sebessége átlagosan 3-6 km/h. Nem kifejezetten gyorsak, de ahhoz elég gyorsak, hogy inkább a biztonsági övvel rendelkező modell mellett döntsünk. Ez nem csak akkor védi meg gyermekedet, amikor véletlenül a falnak ütközik. Azt is megakadályozza, hogy a kicsik menet közben kiessenek a járműből.
2. Távirányítással is irányítható az elektromos jármű?
A távirányítással megtarthatjuk a kontrollt a gyerekek elektromos autójának működése közben. A távirányítást a két éves kortól ajánlott elektromos autók legtöbb bevezető modelljében a csomag tartalmazza. Három, illetve öt éves kortól már más a helyzet a gyerekeknek szánt modellek esetében, habár ebben az életkorban is célszerű lehet a távirányítás. Ezért vásárlás előtt gondold át, mennyire fejlett gyermeked szem-kéz koordinációja és azt is, hogy vajon nem lenne-e mindenkinek szórakoztatóbb, ha anya vagy apa legalább időnként átvennék a kormányt. Néhány jármű esetében távirányítás segítségével akár menet közben is ellenkormányozhatod az autót.
3. Van az autóban fékrendszer?
A minijárgányokba épített fékrendszer biztosítja, hogy az elektromos autó rögtön fékezzen, amint a gyerek elveszi a lábát a gázpedálról. Ez a fékezés egyik legegyszerűbb módja és az egészen kicsiknek sem okoz gondot. Ez a rendszer megvédi továbbá a gyerekeket az összeütközéstől is, ha nem figyelnek és elfelejtenek fékezni.
A motorral kapcsolatban egyáltalán nem kell aggódnod a biztonság miatt. A motor a kis elektromos járművekben az autóba épített, a gyerekkezek számára megközelíthetetlen és még vízálló is. Azért az akkumulátor érdekében az elektromos gyerekautót az utolsó menet után inkább száraz helyre parkold le.
A gyerek elektromos autók extrái
A biztonság mellett természetesen a felszereltség is fontos szerepet játszik. Az elektromos autók mini változatai gyakran nagyon hasonlítanak a nagyokra. Ezért pont mint a nagyoknál, a kisautókban is rengeteg extra felszereltség elérhető:
- Ilyen lesz a vezetési élmény:A legtöbb gyerek elektromos autóban van duda - ez főként a gyerekeknek jelent szórakozást. Emellett a gyerekeknek szánt elektromos autók motorhanggal vagy anélkül is kaphatók. Ez azért lehet célszerű, mert a gyerek így tisztában van vele, hogy a motor jár és nem kell megijednie a gázadásnál, ez a funkció azonban alig látszik meg az áron.
- Lóerő a füleknek: Az utcai autókhoz hasonlóan a gyerek elektromos autók is rendelkeznek mini hangrendszerrel. SD kártya, USB-csatlakozó vagy AUX-kábel segítségével zenél az elektromos játék. Te magad döntheted el, hogy ténylegesen menet közben vagy inkább a pihenő alatt használod.
- Okoskáknak:A LED-es fényszórók sok gyermekjárműben az alapfelszereltséghez tartoznak. A motorhanghoz hasonlóan a fényszórók is fokozzák az autentikus vezetési élményt. Akinek ez túl kevés, az választhatja a luxus változatot is: xenon-fényszórókat. De ezek nem szükségesek, mert a gyerekek amúgy sem mennek sötétben közúton elektromos autóikkal. Túl nagy annak a veszélye, hogy a kerékpárosok vagy az autósok nem veszik észre a kicsiket.
- Kerek dolgok: Görgők vagy kerekek? Ha a költségvetés engedi, a gumiból készült kerekek mindenképpen jobb választásnak bizonyulnak, nemcsak a biztonság, hanem a vezetési élmény szempontjából is. Az olcsóbb, kemény műanyag kerekek sokkal hangosabbak, könnyebben felkarcolják a padlót és nedves vagy fényes felületen kevésbé tapadnak.
Gyerekautó: Erre figyelj vásárláskor
A legtöbb modellt nem menetképesen szállítják. Ez azt jelenti, hogy indulás előtt még össze kell csavaroznod néhány dolgot, például a sportkocsi, SUV és a többi autó kerekeit vagy a tükröket. Apró biztonsági utasítás: Az lenne a legjobb, ha az első köröket a jövő autóversenyzői otthon tennék meg, mert az elektromos autó kezdetben nagy kihívást jelent a szem-kéz koordinációnak, főleg az egészen kicsik számára.
Független vizsgáló intézetek eddig nem végeztek teszteket elektromos gyerekautókon (2019. áprilisi állapot). A következő pontokat azonban vedd figyelembe vásárlás előtt, a már említett biztonsági tippek mellett:
- Cserélhető az akkumulátor? Egy akkumulátor sem tart örökké.
- A töltőberendezés a csomag része vagy külön meg kell rendelni?
- Mennyi ülése van az autónak? Testvérek esetén jó ötlet a két ülés, hogy ne legyen veszekedés.
- Állítható az ülésmagasság? Így még szórakoztatóbb lesz a vezetés.
- Milyen nehéz a modell? 30 kg-nál nehezebb modelleket lépcsőházban és menet közben nehezebb cipelni.
És most: Utat kérünk!