Menü
Zárja be a menüt
Bezárás

Az elektromobilitás hajnala a Volkswagennél. Vissza a jövőbe.

Az elektromobilitás hajnala a Volkswagennél. Vissza a jövőbe.


Manapság lépten-nyomon elektromobilitásra utaló jelekbe botlunk. Azonban csak kevesen tudnak ennek a futurisztikus technológia első napjairól. Ezért úgy gondoltuk, bemutatjuk azt az embert, aki csaknem 50 évvel ezelőtt már elektromos autókat küldött az utakra. Dr. Adolf Kalberlah egy úttörő az elektromobilitás hajnaláról.

Amikor a Volkswagen 1970-ben megnyitotta a Jövőkutatási Központját, Kalberlah feladata az volt, hogy egy kis csapattal kifejlessze a Volkswagen első "jövőbeli hajtóművét". Elektrokémikusként és az akkumulátorfejlesztés területének szakértőjeként tökéletes volt a pozícióra. Legfőbb célja az volt, hogy fejlesztéseket végezzen az elektromobilitás terén. Miközben mindenki más még kutatásokat végzett, Kalberlah rövid időn belül áttörést ért el: tízfős csapatával kifejlesztett egy akkumulátorrendszert. Processzorokat tesztelt a motorok irányításához és - mindössze két évvel később - forgalomba hozta az első járművet, a T2 Campert elektromos meghajtással. Talán felvetődik a kérdés, hogy a Volkswagen miért kezdett el már a 1970-es években ilyen ambiciózus rendszeren dolgozni. A válasz egyszerű: akkoriban az emberek azt hitték, hogy az 1990-es évekre teljesen elfogy a kőolaj. Ezért indult Nyugat-Németországban az "autómentes vasárnap" kezdeményezés is.

Minden aggodalom és jövendölés ellenére a kőolajhiány sosem következett be. Azonban az elektromos hajtású T2 Camper megszületett és ideális városi autó vált belőle. Egyetlen akkumulátortöltéssel 70 km megtételére volt képes és a vezetőknek az újratöltés miatt sem kellett aggódniuk. Egy töltőkábellel és egy hagyományos 220 voltos konnektorral könnyen megoldható volt. Forradalmi vívmánynak számított. Az egyetlen hátránya az volt, hogy az elektromos motor csaknem egy tonnát nyomott, ami azt jelentette, hogy az akkumulátor rendszeres karbantartása nem kis kihívást okozott. A megoldás egy gyorscserés technológia volt, amely lehetővé tette, hogy a lemerült akkumulátort egy feltöltöttel kicserélhessék.

ADOLF KALBERLAH

Elektrokémikus, az akkumulátorfejlesztés területén dolgozó szakember

  • beszerelt egy elektromos akkumulátort a T2 Camper modellbe,
  • fejlesztette az első elektromos meghajtású Golfot,
  • az 1980-as években elindította a Golf I CitySTROMER rövid távú sorozatgyártását.

Info

T2 Camper elektromos hajtással
Végsebesség: 70 km/h
Hatótáv: kb. 70 kilométer
Akkumulátor súlya az ólom energiatárolók miatt: 850 kilogramm
Feltöltési idő: 10 óra

 

Hard Facts

Az elektromos T2 Transporter (1972) menetkész tömege: 2,2 tonna
Az elektromos Transporter akkumulátorsúlya: 850 kg > Nehezebb mint az akkori Bogár
Akkumulátorral: több mint 3 tonna

Valódi szenzáció volt az első elektromos meghajtású VW Camper.

Ám itt még nem álltak meg: Kaberlah és csapata tovább tesztelte és csiszolgatta az autót, hiszen az elektromobilitás jövőképe ösztönözte őket. 1976-ban a T2-t az első elektromos Golf követte. Amikor még ugyanabban az évben a New York-i Modern Művészetek Múzeuma versenyt hirdetett "a jövő taxija" címmel, Kaberlah és városi taxija, egy T2 elektromos Transporter hibrid meghajtással azonnal hírnévre tett szert. New York-ból hazatérve Németországba, Kaberlah megkapta a legendás jelzőt az "elektromos meghajtás atyja". A "Die aktuelle Schaubude" tévéműsor élő felvételére is sárga elektromos Camperjével érkezett a stúdióhoz.

"Büszkék voltunk az elektromos Transporterünkre. Kiváló alternatívaként szolgált rövid távolságok megtételére: önkormányzati flottákban, szolgálati autóként vagy helyi kézbesítési szolgáltatásokhoz is ideális volt."

A jövő mobilitása kis léptékben.

A Golf I CitySTROMER rövid távú sorozatgyártása 1981-ben kezdődött. Azonban az első sorozatot csak tesztautóknak tervezték. Kaberlah maga is napi rendszerességgel használt egy elektromos Golfot. Számos történet, legyen az akár amikor egy elektromos-hibrid vezetése közben kifogyott az üzemanyaga, vagy hogy rendszámtáblájáról hiányzott a környezetvédelmi besorolást jelző matrica, az elektromos autójával átélt élményei a mai napig mosolyt csalnak az arcára.

További lehetőségek

Hoppá!
Úgy tűnik, hogy böngészője nem naprakész. Talán webhelyünk nem működik optimálisan. A legtöbb böngésző (de az MS Internet Explorer 11 vagy annál régebbi nem) továbbra is jól működik.

Javasoljuk, hogy frissítse a böngészőt!
A legújabb verzió biztosítja a jó élményt bárhol az interneten.

Köszönjük látogatását és jó szórakozást,
Az Ön Volkswagen csapata