
"Sok-sok kíváncsi pillantás kísér minket, mindenekelőtt a gyorstöltőállomásokon szólítanak meg gyakran az érdeklődők" - tekint vissza Rainer Zietlow az első 350 megállóra. "Jól érzékelhető, hogy az elektromos mobilitás fontos téma és sok információra lenne igény." A mannheimi szakember kéthónapos, országos körútja során utasával közösen egyfajta helyzetképpel kíván szolgálni, hol tart jelenleg Németország a töltőinfrastruktúra terén.
Zietlow mindenekelőtt arra kíváncsi, milyenek az elektromos autózás mindennapjai a nagyvárosokban, mint Frankfurt vagy Drezda, illetve vidéken egyaránt. "Érdekes például, hogy éppen a városi forgalomban használjuk fel a legkevesebb energiát, ahol a hagyományos autók belsőégésű motorjai a legtöbbet fogyasztják. Az ID.31 esetében ez az érték 15 kWh/100 km, ami szolgáltatótól függően mintegy négy euró áramköltségnek felel meg. Mi átlagosan nem egész 20 kWh/100 km fogyasztást produkáltunk eddig." Noha a maratoni autózók a Dortmundi Műszaki Egyetem Közlekedéslogisztikai Intézete (ITL) által összeállított túraterve szerint leginkább az egyik gyorstöltő állomástól a másikig tartó útvonalakra összpontosítanak, akadnak hosszabb szakaszok is: "Az egyik transzfernapon 420 kilométert tettünk meg egy huzamban, töltés nélkül."
Zietlow és Brüner december elején, több mint 20 ezer kilométer és 650 tesztelt töltőállomás után tervezi elérni célállomását, Sylt szigetét.
- ID.3 - Elektromosáram-fogyasztás (kWh/100 km) (NEDC): 15,4-13,5 (kombinált), szén-dioxid-kibocsátás, (g/km): 0; gazdaságossági besorolás: A+
- ID.3 Pro S - Ez a változat egyelőre nem kapható kereskedelmi forgalomban.