Fontos tájékoztatás
Új személygépjárművek esetén 2018. szeptember 1-jétől bizonyos motor-váltó variációk ideiglenesen nem érhetőek el, az új járművek típusjóváhagyásában az üzemanyag-fogyasztás és a szén-dioxid-kibocsátás mérésére szolgáló vizsgálati eljárás, a WLTP (Woldwide Harmonized Light Vehicle Test Procedure) általános bevezetése következtében. A rendelhetőségről a "Konfigurátor" menüpontban, illetve márkakereskedéseinkben, míg a készleten lévő gépkocsikról az "Azonnal elvihető" menüpontban, illetve szintén márkakereskedéseinkben tájékozódhat.
Weboldalunk futtatásához és a használhatóságának növeléséhez „cookie”-kat használunk.
Elfogadás és továbblépés

Erős első félévet zárt a Volkswagen márka

2018-08-21

Sikeres évkezdetet követően a második negyedév során is kedvezően alakultak a Volkswagen gazdasági mutatói. Az első félévben a márka egyaránt jelentősen növelte értékesítési forgalmát, működési eredményét és értékesítési nyereségarányát. Január elejétől június végéig az értékesítési forgalom 42,7 milliárd euróra emelkedve 8 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakát, aminek alapjául a jelentősen bővülő gépkocsieladások szolgáltak: 3,12 millió jármű kiszállításával új féléves rekord született. A különleges tételektől megtisztított működési eredmény 20 százalékkal 2,1 milliárd euróra emelkedett. Az operatív értékesítési nyereségarány 5,0 százalékra javult (2017: 4,5 százalék). A dízel témakör feldolgozásából az első félévben 1,6 milliárd euró egyszeri költségtétel adódott a márka számára, a különleges tételekkel számított működési eredmény 0,5 milliárd euróra adódott.

"Első félévi operatív teljesítményünk jól mutatja, amint lépésről-lépésre haladunk a Volkswagen márka átalakításával. Új modelljeink iránt változatlanul nagy igény mutatkozik világszerte, ezzel egyidejűleg továbbra is szigorú költségfegyelem jellemzi tevékenységünket. Következetesen kell folytatnunk ezt az utat, tovább gyorsítva átalakulásunkat, hogy hosszú távon valóban versenyképes és biztos jövőt jelentő szintre emelhessük nyereségtermelő képességünket" - hangsúlyozta Dr. Arno Antlitz, a Volkswagen igazgatótanácsának a pénzügy területéért felelős tagja.

Az év második felében jelentős kihívás az új és időigényesebb WLTP típusengedély-eljárásra történő átállás, amelynek következtében a márka a harmadik negyedévtől működési nyeresége és likviditása tekintetében egyaránt átmeneti hatásokkal számol. Mindemellett a márka vezetősége megerősítette éves előrejelzését, amely szerint 2018-ban akár tíz százalékkal növekvő értékesítési forgalom, négy és öt százalék közötti különleges hatások nélküli működési nyereségarány, valamint ismét pozitív operatív cashflow várható.

A SUV-offenzívának köszönhetően növekedés a világ minden régiójában
Az idei év kedvező folyamatainak fő hajtóereje a márka SUV-offenzívájának sikeres folytatása. Miközben a Tiguan világszerte "bestsellerré" vált, a második negyedévben sikeresen mutatkozott be a piacon a Touareg1 zászlóshajó új generációja. A tavalyi negyedik negyedévi piaci bevezetése óta érkezett több mint százezer megrendelésével a T-Roc is nagy népszerűségnek örvend Európában, a nemrég bemutatott T-Cross2 révén pedig már a Volkswagen következő SUV-modellje vár bevezetésre.

A 2017 első félévi 13 százalékról egy éven belül 18 százalékra növelte a Volkswagen a SUV-modellek arányát globális értékesítésében. Jól érzékelhető e bővülés Európában, ahol a SUV-modellek aránya 17-ről 25 százalékra emelkedett egy év alatt, míg Észak-Amerikában csaknem megnégyszereződött (10-ről 38 százalékra).

Összesített kiszállításai tekintetében a Volkswagen a világ minden régiójában növekedést könyvelhetett el az első félév során. A márka hazai piacán, Németországban, százalékosan éppúgy a közép- illetve felső egyszámjegyű tartományban növelte ügyfélkiszállításait, mint Nyugat-Európa legnagyobb piacain, valamint Kínában és az Amerikai Egyesült Államokban. Oroszország és Brazília feltörekvő piacain a márka több mint 20 százalékos növekedést produkált.

A nagyobb árrés jellemezte SUV-modellek megnövekedett részaránya, valamint a forgalom folyamatos növekedése az egyes régiókban alapvetően hozzájárult a márka nyereségességéhez az első félév során, emellett a jövőre szóló megállapodás (Pact for the Future) révén a termelékenység további növekedését sikerült elérni. 2018 végéig mintegy 2,2 milliárd euró tartós költségcsökkenés szerepel a tervekben. A Volkswagen célja: 2020-ig a jövőre szóló megállapodás révén éves szinten hárommilliárd eurós megtakarítás Németországban.

Az elektromos mobilitáshoz és az automatizált vezetéshez szükséges átalakítás, illetve a márka digitális kezdeményezései előkészületeinek saját erőből való finanszírozása további forrásokat igényel. Az alkalmazkodás az intenzívebb piaci versenyhez ugyancsak a jövőre szóló megállapodás sikeres végrehajtását, valamint a 2020 utáni időszak további erőfeszítéseit igényli. Az igazgatótanács és az üzemi tanács így az elkövetkező hónapok során további intézkedéseket vitat meg, illetve közösen dolgozik annak érdekében, hogy a Volkswagen márkát hosszú távon is versenyképessé téve biztos jövőt alapozzanak meg számára.