Weboldalunk futtatásához és a használhatóságának növeléséhez „cookie”-kat használunk.
Elfogadás és továbblépés

Kiszállítási rekordot ért el a Volkswagen márka januárban

2018-02-19

A   Volkswagen márka 2018 januárjában világméretekben 533 500 gépkocsit szállított ki ügyfeleinek. Ez azt jelenti, hogy a kiszállított gépkocsik mennyisége 7,1 %-kal volt nagyobb, mint a megelőző év azonos hónapjában. Jürgen Stackmann, a Volkswagen márka igazgatótanácsának értékesítésért felelős tagja a következő módon kommentálta ezt a hírt:  " a Volkswagen Személygépkocsik márka nagy lendülettel kezdte az új esztendőt. Örülök, hogy  Németországban jelentős, 12,3 %-os növekedést  jegyezhettünk az értékesítésben, és képesek voltunk folytatni a tavalyi utolsó negyedév kedvező fejleményeit. Ugyancsak nagy benyomást tett rám a jó évkezdésünk a második legnagyobb "hazai" piacunkon, Kínában is."

Az év első hónapjában Európában 135 000 új Volkswagent  adtak át az ügyfeleknek, és ez 4,9 %-kal több, mint a megelőző év azonos hónapjában megvalósult kiszállítás volt. Különösen Svájc járult nagyban hozzá ehhez az eredményhez, mert ott a tavaly januári mennyiségnél 43,3 %-kal több gépkocsit szállítottak ki. A Németországban  piacra került 43 300 leszállított gépkocsi 12,3%-os növekedést jelent  tavaly januárral összehasonlítva. Az ehhez az eredményhez hozzájáruló tényezők között megtalálható a környezetvédelmet célzó kezdeményezés, a program során  több, mint 100 000 gépkocsit értékesítettek. Nyugat-Európában  összességében több, 5,7 %-kal több gépkocsit szállítottak ki, mint a megelőző év januárjában.

A közép- és kelet-európai térségben 17 500 gépkocsi talált gazdára, ez 0,7 %-kal kevesebb, mint amennyi a 2017. januári kiszállítás volt. Oroszországban az 5 600 kiszállított Volkswagennel jelentős, 22 %-os növekedést mutatott.

Észak-Amerikában 41 700 gépkocsit adtak át az ügyfeleknek, és ez 0,8 %-os növekedést jelent  az elmúlt év januárjához képest. Az Egyesült Államokban a Volkswagen 5,2 %-kal növelte kiszállításait, 24 700 gépkocsit adtak át az ügyfeleknek januárban.  Mióta a márka a családbarát szabadidő autóit (SUV) is felvette a kínálatába, azok részaránya a kiszállításokban 52 %-ra emelkedett.

Dél-Amerikában 37 700 gépkocsit adtak át az ügyfeleknek, ami 16,1 %-os növekedést jelent 2017 januárjával összevetve. E kedvező fejlemény mögött elsősorban a brazil piac bővülése áll, ahol a 43,2 %-os növekedéssel összesen 23 900 gépkocsit szállítottak ki januárban.

A Volkswagen márka 2018 januárjában tovább folytatta növekedését Kínában, így legnagyobb piacán a márka 296 900 gépkocsit szállított ki, és ez 9,7 %-os növekedést jelentett. A szabadidő autók (SUV) népszerűségének tendenciája folytatódik, és ez különösen a Tiguan család továbbra is tartó népszerűségében tükröződött. Januárban e típusból 31 100 darabot szállítottak le az ügyfeleknek, a 11 900 darab Teramont modellel együtt.