A közúti közlekedés biztonsága érdekében 2019-től már kommunikálhatnak egymással a Volkswagen járművei

2017-06-30

•    Első modellsorozatában 2019-től alkalmazza a Volkswagen a pWLAN technológiát
•    A rendszer mindössze néhány ezredmásodperc alatt cseréli a hirtelen létrejövő közlekedési veszélyhelyzetekről szóló információkat

A járművek egymás közötti, illetve a közlekedési infrastruktúrával kialakított hálózati kapcsolatai további fontos lépést jelentenek a fejlett hálózatokba szervezett közlekedés felé. Ennek célja a közlekedési balesetek számának csökkentése, illetve következményeik enyhítése. A Volkswagen ezért további kommunikációs technológiaként már 2019-tól fel kívánja szerelni első modellsorozatát a pWLAN rendszerével, hogy a járművek gyártójuktól függetlenül cserélhessenek bizonyos közlekedési jellegű információkat, egyfelől egymás (Car-to-Car), másfelől a közlekedési infrastruktúra között (Car-to-X)*. Ezzel például a forgalomra, a balesetekre és más közlekedési szituációkra vonatkozó adatok az eddigieknél is gyorsabban továbbíthatók a mintegy 500 méteren belüli, közvetlen környezet felé.

A Volkswagen által alkalmazott technológia alapjául az IEEE 802.11p (pWLAN) szabvány szolgál, amelyet az autóipar a járművek egymás és a közlekedési infrastruktúra közötti közvetlen kommunikációjára egységesített, illetve az egyes gyártókon átívelően tesztelt a nemzetközi piacokon.

E kifejezetten autós igényekre kifejlesztett és jóváhagyott technológia segítségével a közlekedési információk, figyelmeztetések, sőt akár érzékelő-adatok mindössze néhány ezredmásodperc alatt cserélhetők a jármű közvetlen környezetével. A gépkocsik érzékelési hatósugara ezzel akár több száz méterrel is megnövelhető, amelyek így gyakorlatilag már a "sarkon túlra" is kitekinthetnek.

Az ügyfelek számára további előnyt is kínál e kimondottan a közlekedés biztonságát és hatékonyságát szolgáló frekvenciasáv használata. A helyi adatcsere következtében az információkat nem szükséges központilag tárolni és kezelni, s nem merülnek fel kommunikációs költségek, illetve a rendszer nem függ a mobiltelefon-hálózat lefedettségétől.

A Volkswagen stratégiája, hogy modelljei alapfelszereltségét a mobiltelefon-csatlakozás mellett már sorozatgyártásban a pWLAN technikával bővíti. "A járművek hálózati kapcsolatai révén kívánjuk fokozni a közúti közlekedés biztonságát, ami valamely közös technológia gyors elterjedésével valósítható meg a leghatékonyabban" - mutatott rá Johannes Neft, a Volkswagen márka járműfelépítmény-fejlesztésének vezetője. "Különösen fontos a széles körben alkalmazott technológia, amelyet lehetőség szerint gyártók és partnerek sokasága használ."

2019-es bevezetésekor a rendszer alapjául a helyi szinten és hirtelen létrejövő közlekedési veszélyhelyzetekhez kapcsolódó figyelmeztető jelzések és információk szolgálnak majd. Az új technika - működési határain belül - időben fel tudja ismerni a közlekedés potenciális veszélyforrásait, például, ha egy autó vészfékezést hajt végre vagy a jármű szenzorai síkos útfelületet érzékelnek. Ezek az információk mindössze néhány ezredmásodperc alatt adhatók tovább a környezet felé, így a közlekedés többi résztvevője is megfelelően reagálhat ezen veszélyes szituációkra.

Mivel a rendszer hatékonysága felhasználók számának bővülésével tovább nő, a Volkswagen hatóságokkal, közlekedési minisztériumokkal, valamint autó- és közlekedési ipari partnerekkel közösen dolgozik különböző projekteken, amelyek e technológia további elterjedését szolgálják sorozatgyártású alkalmazásáig. Ezzel egyidejűleg partnereivel közösen keres megoldásokat a személyes adatok feldolgozására és kezelésére vonatkozó, szigorú adatvédelmi követelmények kielégítésére is.

Ha a rendőrség és mentőszolgálatok ugyancsak rendelkeznek már a pWLAN technikával, az autósok jó előre információhoz juthatnak közeledő járműveik távolságáról és haladási irányáról, gyakran még mielőtt azok halló- vagy látótávolságba érnének.

Németország, Hollandia és Ausztria közlekedési infrastruktúra üzemeltetői az útépítési területek lezárására szolgáló speciális pótkocsijaikat is fel kívánják szerelni a pWLAN technikával, így csökkentve a ráfutásos balesetek veszélyét az autópálya-építkezések környékén.

Az automatizált és együttműködő közlekedés felé vezető útján a Volkswagen azon munkálkodik, hogy a jövőben további közlekedési infrastruktúrák - például közlekedési lámpák - és a közlekedés újabb résztvevői is bekapcsolódhassanak a rendszerbe, így növelve hatékonyan a közlekedés biztonságát a pWLAN technika segítségével.


*A járművek egymás (Car-to-Car), illetve a közlekedési infrastruktúra közötti (Car-to-X) információcseréjének feltétele, hogy mind a járművek, mind pedig a közlekedési infrastruktúra rendelkezzen a pWLAN technikával, és ugyanazon üzenetformátumot alkalmazza.

Weboldalunk futtatásához és a használhatóságának növeléséhez „cookie”-kat használunk.
Elfogadás és továbblépés