Technika – acélidegek
„Ezek a technológiák életeket menthetnek a civil életben, mert biztonságosabbá teszik az autóvezetést.” Ez a Thrun professzortól vett idézet pontosan ismerteti azt a célkitűzést, amit a Volkswagen a „Stanley“ kifejlesztésével el kíván érni. Olyan intelligens technológia, amely nem megfosztja önállóságától a vezetőt, hanem értelmes módon támogatja azt. Mindazonáltal a kutatás tárgyát képező Stanley esetében ténylegesen 6 számítógép, illetve számtalan érzékelő- és mozgatóegység helyettesítette a vezetőt.
Az rendkívüli számítási teljesítményre képes számítógépegység hat alaplapból állt, az egyes alaplapokon 1,6 GHz sebességű Pentium M processzorokkal, ilyen processzor található rengeteg laptopban. Számtalan szenzor jelentette „Stanley“ érzékszerveit: a Touareg tetejére felszerelt 5 lézerrendszer szolgálta a látást, 75 méteres látástávolságot biztosítva az autó előtt. Ezt egy videokamera és egy 250 méteres hatótávolságú távolsági radar egészítette ki.
A 20 cm pontosságú helymeghatározást szolgáló adatokat egy nagypontosságú AGPS (továbbfejlesztett Globális Helymeghatározó Rendszer) szolgáltatta, amely össze volt kapcsolva a kerékforgást érzékelő szenzorokkal. A hat szabadságfokú, belső mérőegység biztosította az autó állásának a három tengely (irány, dőlés és egyensúly) mentén történő definiálását, amit két külön GPS antenna támogatott.
A szenzorok a rendszertől és a sebességtől függően másodpercenként 10-100 információt továbbítottak a számítógépegységnek. Számokban kifejezve, ez óránként körülbelül 250 megabájt (MB) szenzoradatot jelentett (egy CD-ROM kapacitásának kb. egyharmada), amit a számítógép valósidőben, vagyis azonnal a beérkezést követőn feldolgozott. Amikor a kamera is működött, akkor ehhez még 5 percenként hozzájött kb. 5 gigabájt (GB) információ. Ez hozzávetőleg megfelel egy egyrétegű DVD lemezen tárolható adatmennyiségnek.