Működtetés - Intelligens logika a még nagyobb biztonság érdekében
A CSC működtetése egy kétrészes kapcsolóval történik, amely kézközelben, a két első ülés között található a középkonzolon. A belső kapcsoló megnyomásával vagy meghúzásával a tolótető/billenthető tetőablak nyitható és zárható. A CSC tető a finom alumínium optikájú, nagyobb, külső karral működtethető. A kapcsolónál a fejlesztők a nagyobb biztonság és komfort érdekében nagy hangsúlyt fektettek az intuitív és átlátható kezelési logikára.
Ennek megfelelően, a CSC tető csak álló helyzetben, illetve bent lévő és pontosan a helyére kattintott csomagvédő borítással nyitható ki. Ha a tető működtetése közben esetleg valamilyen probléma jelentkezik, arról a kijelzőn lévő megfelelő szimbólum tájékoztatja a vezetőt, aki a (110 kW teljesítménytől felfelé szériafelszereltség részét képező) multifunkciós kijelzőn további kiegészítő információkat is kap (pl. „a csomagtér fedelét be kell zárni” vagy „a csomagvédő borítást le kell zárni”).
A konstrukciótól függően, a tetőtároló rekesz fedele a tető működtetése során maximum 32 centiméterrel túlnyúlik a hátsó lökhárítón. A nagyobb komfort és a sérülések kockázatának kiküszöbölése érdekében, az Eos-hoz extraként hátsó csomagtérfedél-védő asszisztens is rendelhető. Az extra felszereltségként rendelhető ParkPilot funkció ultrahang-szenzorai jelzik a tető útjában lévő akadályokat.
Ilyen akadály esetén a tető mozgása automatikusan megáll, és a multifunkciós kijelzőn egy üzenet tájékoztatja a vezetőt. Mindazonáltal a tetőkapcsoló ismételt működtetésével a vezető tovább folytathatja a tető nyitását vagy zárását. Eközben minden esetben meg kell győződnie arról, hogy biztosan semmilyen akadály nincs a tető útjában, mert a kapcsoló újbóli működtetése „hatálytalanítja” a szenzorokat. A felelősség minden esetben a vezetőt terheli.



