Több, mint tizenkétezren voltak az idei Volkswagen-találkozón

2016-10-06

Egyedi megjelenésű, széria kivitelű, basszustól remegő, halkan duruzsoló, profin megcsinált, otthon farigcsált, versenyre termet vagy kizárólag kiállításra való - több ezer ilyen, s ehhez hasonló autó gyűlt össze a Hungaroringen október 1-én, az ötödik Volkswagen-találkozón. Minden eddiginél több látnivalót, programot és érdekességet tartogatott a hétvégi rendezvény, ahová ezúttal több, mint tizenkétezren látogattak el.

Ötödik éve szervez a Volkswagen márkatalálkozót a Hungaroringen, s évről évre egyre nagyobb érdeklődés övezi a rendezvényt. Kezdetben kizárólag a Golfok randevúztak Mogyoródon, idén tíz típusnak volt összejövetele a versenypályán (Golf, Transporter, Bogár, Passat, Scirocco, Corrado, Polo, Jetta, Bora és Vento). Az idei Volkswagen-találkozó már szeptember 30-án elkezdődött, ekkor egy pályanap keretében nyílt lehetősége több száz rajongónak arra, hogy saját gépkocsijukkal autózzanak az új aszfalt csíkon.

A lényegi program október 1-én, szombaton következett, s minden eddiginél bőségesebb lehetőség várta a kilátogatókat: nők és férfiak, valamint kortól függetlenül a gyerekek is számtalan program közül válogathattak. A gyári állapotú, tuning vagy éppen sajátos ízléssel átrajzolt gépcsodák mellett több wolfsburgi vendég is érkezett: megtekinthető volt az a 310 lóerős Golf GTI Clubsport S-t, amely jelenleg a legjobb köridővel rendelkezik a Nürburgringen az elsőkerék-hajtású kategóriában, de itt járt a 400 lóerős Golf GTE Sport és az 503 lóerős Golf Design Vision GTI tanulmányautó is. A találkozón mutatkozott be a hazai közönség előtt az új V6-os, 550 Nm nyomatékkal bíró Volkswagen Amarok, ami nagy sikert aratott az erdei offroad pályán is, ahol ez a kocsi is vezethető volt a Touareg és az új Tiguan mellett. Szintén újdonságnak számított nagyszínpadon bemutatott up! és az e-up! Meghatározó programelem volt a Volkswagen Driving Experience bemutatója, illetve a típusokra bontott élménykör: a különböző modellek egymás után hajthattak fel a pályára, így aki pénteken lemaradt a lehetőségről, az szombaton végigmehetett a Hungaroringen.

Az esemény egyik fő momentuma idén is a tombola sorsolás volt, ahol egy gyári állapotú V-ös Golfot nyerhetett a legszerencsésebb. A 90000 kilométert futott négykerekűt ezúttal egy hölgy nyerte meg, aki az adminisztráció lezártával, napokon belül átveheti autóját.

A Hippifaluban szintén rengeteg programelem várta a vendégeket, ahol a sportos látogatók részt vehettek a "The Transporter - Bullimpián", ami egy látványos és szórakoztató játék volt Transporterekkel. Az egész napos buli után a Hippifaluban folytatódott a program, a vállalkozó kedvűek a korábbi évek hagyományához hűen kint alhattak a versenypálya területén. Volt is bőven bátor Volkswagenes, száznál is több autó éjszakázott az ideiglenesen kijelölt kempingben.

Weboldalunk futtatásához és a használhatóságának növeléséhez „cookie”-kat használunk.
Elfogadás és továbblépés