A Volkswagen-csoport folytatni kívánja intenzív növekedését és eredményinek javítását

2015-03-19

•    Dr. Martin Winterkorn, az igazgatótanács elnöke: "Célunk a 2015-ös gazdasági év során a vállalatcsoport termelésének, forgalmának és működési eredményének egyidejű további növelése"
•    Kiválóan indult a Volkswagen márka gazdaságossági programja: máris az előirányzott ötmilliárd euró mintegy felét kitevő megtakarítási lehetőségeket sikerült feltárni
•    A működési eredmény - a kínai vegyesvállalatok arányos nyereségével együtt - közel 18 milliárd euróra bővült


A Volkswagen Csoport a 2014-es gazdasági év során a részben gyengélkedő feltörekvő piacok, a jelentős devizaárfolyam-ingadozások és a bizonytalan világgazdasági környezet ellenére töretlenül haladt tovább minőségi növekedése útján. "A 2014-es évet is siker-esztendővé tettük, így már 2007 óta írjuk jelentős és hosszú távú sikertörténetünket, amely során a Volkswagen Csoport mindvégig a szilárd megbízhatóságot képviselte egy meglehetősen bizonytalan világban" - emelte ki Dr. Martin Winterkorn, a Volkswagen AG igazgatótanácsának elnöke a 2014-es gazdasági év mérlegének közzététele alkalmával. Mint Dr. Winterkorn kijelentette, a vállalatcsoport az idei évben is folytatni kívánja növekedését. "2015 folyamán minden tekintetben fejlődni szeretnénk, egyben megtenni a következő lépést a csúcsra vezető úton."

A Volkswagen Csoport Dr. Winterkorn szavai szerint a személyautók, a haszonjárművek/Power Engineering és a pénzügyi szolgáltatások három nyereséges pillérére, illetve összesen 12 márkájára támaszkodhat. Mint elhangzott, a vállalatcsoport mintegy 46 ezer fejlesztőjének és 10 ezer IT-szakemberének innovációs erejével, kellő likviditással és pénzügyi stabilitással, valamint olyan stratégiával rendelkezik, amely a nehéz időkben bizonyított. "Ezen erősségeinket a jövőben is ki kívánjuk aknázni, illetve tovább tervezzük fejleszteni" - folytatta Winterkorn, majd így egészítette ki: "Összesen 11,5 milliárd euró ilyen irányú beruházásunkkal 2014 során annyit költöttünk kutatásra és fejlesztésre, mint egyetlen más vállalat sem a világon."

Példaként az elektromos mobilitás és a digitalizáció jövőbe mutató szakterületeit említette. Tisztán elektromos üzemű modelljeivel, mint az e-up!1 és az e-Golf2, valamint hálózatról tölthető (plug-in) hibridjeivel, mint az A3 e-tron3, a Golf4 és a Passat GTE5, a Panamera E-Hybrid6 vagy a Cayenne S E-Hybrid7, egészen az olyan abszolút csúcstechnikákig, mint az XL 18 és a Porsche 918 Spyder9, a Volkswagen már ma is az autózás világának legnépesebb elektromos flottáját kínálja. További kiváló példa az automatizált autóvezetés. "Audi és Volkswagen márkáinkkal az első között kívánunk lenni, akik sikerrel vezetik be e technikákat a piacra" - húzta alá Prof. Dr. Winterkorn.

A digitalizáció területén a vállalatcsoport célkitűzése, hogy 2020-ra minden új járművét internet-kapcsolattal lássa el. Prof. Dr. Winterkorn: "A Volkswagen Csoport már ma is a világ legnagyobb internetre kapcsolt flottájával jelenik meg az utakon." A jövőbeni digitalizáció további fontos területei az egyes üzemekben például háromdimenziós nyomtatással bevezetendő "Industrie 4.0", valamint az úgynevezett "Ember-robot együttműködés". Az intelligens IT-szolgáltatások spektruma a belső ügyfélelemzésektől egészen az autó, mint termék körüli innovatív üzleti modellekig terjed.


Hatékonysági program: számos feltárt fejlesztési lehetőség

A Volkswagen Személyautók elmúlt év során elindított hatékonysági programja kapcsán Prof. Dr. Winterkorn kiemelte: "A program kiválóan indult, s máris az előirányzott ötmilliárd euró mintegy felét kitevő megtakarítási lehetőségeket sikerült feltárnunk. Várakozásaink szerint ebből jóval több, mint egymilliárd már az idei év eredményében is megjelenhet." Ennek szellemében világszerte optimalizálják a termelési helyszínek rendszerét, beszüntetik az elvárt keresletet és eredményességet produkálni nem tudó modellek gyártását, mérséklik a valódi többletértéket nem nyújtó termékválasztékot, valamint erősítik a bevételi oldalt. Amint Prof. Dr. Winterkorn kihangsúlyozta: "Iparágunk történelminek nevezhető áttörések előtt áll. Ezért nemcsak az 'első félidőre' tekintünk előre, hanem jóval tovább, már a következő mérkőzésekre is. "Future Tracks" jövő- és hatékonysági programunkkal nem csupán technikailag készítjük fel vállalatcsoportunkat a holnap autós világára, hanem mindenekelőtt a hosszú távú gazdasági sikerek alapjait kívánjuk lefektetni. A "Future Tracks" így egyfajta iránytű a tartós és eredményközpontú, röviden a minőségi növekedés felé."


A Volkswagen Csoport 2014-es pénzügyi mutatói

A kiszállítások 4,2 százalékkal 10,1 (2013: 9,7) millió darab fölé emelkedtek. A Volkswagen Csoport forgalma 2,8 százalékkal 202,5 (tavaly: 197,0) milliárd euróra, működési eredménye pedig egymilliárd euróval 12,7 (11,7) milliárd euró rekordértékre bővült 2014 folyamán.

A kiszállítási volumen a kínai vegyesvállalatok által értékesített járműveket is magában foglalja. A Volkswagen tavaly 3,7 millió gépkocsiját értékesítette Kínában, azaz 12,4 százalékkal többet, mint a megelőző év során. A vállalatcsoport imént említett forgalma és működési eredménye nem tartalmazza a kínai vegyesvállalatok vonatkozó értékeit.

E mutatók mindig is "At Equity" alapon szerepelnek a mérlegben, így nem jelennek meg a vállalatcsoport operatív eredményében. A 2014-es évben e vállalatok arányos működési eredménye több mint 20 százalékkal, mintegy 5,2 (4,3) milliárd euróra emelkedett. A Volkswagen vállalatcsoportként kínai vegyesvállalatai arányos működési eredményével is számolva - tisztán matematikailag - közel 18 milliárd euró operatív eredményt ért volna el.

A pénzügyi eredmény az elmúlt év során 2,1 (0,8) milliárd euróra emelkedett. E növekedéshez elsősorban az "At Equity" alapon konszolidált kínai vegyesvállalatok a megelőző év eleve magas értékét is meghaladó nyereségei, valamint a derivatív pénzügyi eszközök megfelelő értéknapra vonatkoztatott értékelésének alacsonyabb ráfordításai járultak nagyban hozzá. Összességében a Volkswagen Csoport tavalyi adózás előtti eredménye 14,8 (12,4) milliárd eurót tett ki, az adózás előtti forgalomarányos nyereség pedig 6,3-ről 7,3 százalékra emelkedett. Ezzel a Volkswagen nagy lépést tett a "Stratégia 2018" programjában megfogalmazott, tartósan nyolc százalék feletti forgalomarányos nyereségről szóló célkitűzése teljesítése felé. A vállalatcsoport adózás utáni nyeresége 11,1 (9,1) milliárd euró.

Tekintettel e folytatódó sikerpályára az igazgatótanács és a felügyelő bizottság az törzsrészvények osztalékának 4,80 (4,00) euróra, az elsőbbségi részvényekének pedig 4,86 (4,06) euróra történő, egyaránt 20 százalékos emelését terjeszti a 2015. május 5-i közgyűlés elé. Az osztalékfizetési arány így 21,2 (20,6) százalékra adódik, amelynek középtávú célértéke 30 százalék.

A Volkswagen Csoport autós üzletágának tőkearányos nyeresége 14,9 (14,5) százalékot tett ki, jóval meghaladva a kilenc százalékos minimális hozamcélt. A pénzügyi szolgáltatások területén a saját tőkére vonatkoztatott, adózás előtti nyereségarány 12,5 (14,3) százalékra adódott. Ez leginkább a megemelt sajáttőke-megfelelési mutató és az ebből adódó intenzívebb feltőkésítés, valamint az árrésre nehezedő folyamatos nyomás eredménye.

Az autós részleg nettó likviditása legfőképpen az igen nagy, azaz 6,1 (4,4) milliárd euró nettó cashflow alapján 2014. december végén 17,6 (16,9) milliárd euróval továbbra is magas szintet képviselt. E mutató a teljes vállalatcsoport számára kellő pénzügyi stabilitást és rugalmasságot biztosít további nyereséges növekedéséhez, illetve "Stratégia 2018" programja további következetes megvalósításához.

A Volkswagen Csoport autós üzletágának tárgyieszköz-beruházási aránya kismértékben, 0,2 százalékponttal 6,5 százalékra nőtt. Ezzel a Volkswagen továbbra is versenyképes szinten mozog hat és hét százalék közöttire meghatározott célsávjában. Termelési helyszínei mellett a Volkswagen mindenekelőtt modellpalettája még inkább környezetkímélővé és hajtásrendszerei elektromossá alakításába, valamint termékei moduláris koncepcióiba invesztált.

"A nehéz politikai környezet, a társadalmi átalakulások és az intenzív piaci verseny közepette pénzügyi szempontból továbbra is eredményminőségünk hosszú távú biztosítása, a szigorú költség- és beruházási fegyelem, valamint a nyereségességi célkitűzéseinkre összpontosítás számít elsődleges céljainknak" - hangsúlyozta Pötsch.


Márkák és részlegek

A Volkswagen Személyautók 99,8 (99,4) milliárd euró forgalmat produkált 2014 folyamán, 0,4 százalékkal többet, mint a megelőző év során. A szűkülő dél-amerikai piacok csökkenő értékesítési darabszámai, a válság nyomán jelentősen visszaeső oroszországi kereslet, különösen az első félév során a devizaárfolyamok kedvezőtlen alakulása, valamint az új technológiák fokozott előzetes beruházási igénye egyaránt negatívan befolyásolta a Volkswagen Személyautók működési eredményét, amelynek 2,5 (2,9) milliárd eurós értéke 417 millió euróval maradt el a megelőző évitől. Az operatív nyereségarány 2,5 (2,9) százalékra adódott. E mutatók nem tartalmazzák a kínai vegyesvállalatok kedvező értékesítési és eredményadatait.

Összesen 53,8 (2013: 49,9) milliárd euró forgalmával az Audi elsősorban értékesítési volumene pozitív alakulásának köszönhetően szárnyalta túl 7,8 százalékkal a korábbi évét. Működési nyeresége 5,2 (5,0) milliárd euróra emelkedett, amit megnövekedett értékesítése és anyagköltség-megtakarításai kedvezően, míg új technológiáinak és bővülő nemzetközi termelési hálózatának beruházásai negatívan befolyásoltak. A márka operatív nyereségaránya 9,6 (10,1) százalékot tett ki.

A ŠKODA 2014-es 11,8 (10,3) milliárd euró forgalma 13,9 százalékkal alakult a megelőző évi felett. Növekvő értékesítési volumen, ezen belül kedvezőbb modellek szerinti megoszlás (modellmix), illetve mérsékelt anyagköltségek növelték a márka működési eredményét 817 (522) millió euróra, 7,0 (5,1) százalék operatív nyereségarány mellett.

A SEAT 2014-ben 7,7 (6,9) milliárd euró forgalmat bonyolítva 25 millió euróval mínusz 127 millió euróra javította működési eredményét, amelyre a megnövekedett értékesítési volumen, ezen belül a kedvezőbb modellek szerinti megoszlás (modellmix), illetve a mérsékelt anyagköltségek pozitív, míg az új modellek magasabb fejlesztési költségei ellentétes hatást fejtettek ki.

A Bentley 2014 januártól december végéig produkált 1,7 milliárd euró forgalma 4,0 százalékkal alakult a megelőző évi felett. A növekvő eladásokkal a kevésbé előnyös modellmix és a devizaárfolyamok kedvezőtlen alakulása állt szemben, így a működési eredmény csupán kismértékben növekedett 170 (168) millió euróra. Az operatív nyereségarány 9,7 (10,0) százalékra adódott.

A Porsche 17,2 (14,3) milliárd euró, azaz 20,1 százalékkal nagyobb forgalmat ért el 2014 során. Működési eredménye az új technológiák fejlesztési költségei és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének átfogó intézkedései, valamint a Macan termelési struktúrájának kiépítése ellenére 2,7 (2,6) milliárd euróra nőtt, 15,8 (18,0) százalék operatív nyereségarány mentén.

A Volkswagen Haszonjárművek 9,6 (9,4) milliárd eurós 2014-es forgalma az előző évi szintnek felelt meg. Az eladott járművek kedvező modellek szerinti megoszlásának és az anyagköltség-megtakarításoknak köszönhetően működési eredménye 12,5 százalékkal, 504 (448) millió euróra emelkedett.

A Scania 10,4 (10,4) milliárd euró forgalmat és 955 (974) millió euró működési eredményt könyvelhetett el. A szolgáltatások iránti megnövekedett kereslet kedvező, míg az enyhén a korábbi év alatti értékesítési volumen negatív hatást fejtett ki.

Az MAN működését 14,3 (15,9) milliárd euró forgalom és 384 (319) millió euró működési eredmény jellemezte. A növekedés elsősorban a Power Engineering üzletágnak köszönhető, ahol a megelőző év során projektspecifikus céltartalékot különítettek el.

A Volkswagen Pénzügyi Szolgáltatások 1,7 (1,6) milliárd euró működési eredményt ért el 2014 folyamán, s világszerte összesen 4,9 millió új pénzügyi finanszírozási és lízing-, valamint szerviz- és biztosítási szerződést (plusz 15,6 százalék) kötött.


Prof. Dr. Martin Winterkorn: "Egyértelmű célunk a 2015-ös gazdasági év során a vállalatcsoport termelésének, forgalmának és működési eredményének egyidejű további növelése"

A Volkswagen Csoport ígéretes pozícióból kezdhette a 2015-ös évet, amelynek első két hónapja során világszerte összesen több mint 1,5 millió személygépkocsiját, könnyű és nehézkategóriájú haszonjárművét, illetve autóbuszát értékesítette, azaz 1,6 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszaka alatt. "A továbbra is komoly kihívást jelentő piaci környezet ellenére 2015 egészére kiszállításaink enyhe növekedését irányozzuk elő" - jelentette ki Prof. Dr. Winterkorn, az igazgatótanács elnöke, a vállalatcsoport termékoffenzívájára utalva.

A Volkswagen Csoport márkái az idei év során 50 új, utód- vagy felfrissített modellel jelentkeznek, köztük olyan nagyjelentőségű sorozatokkal, mint a Touran, az Audi Q7 és az Audi A4, a Porsche 911 és a Porsche Boxster Spyder, a ŠKODA Superb, a SEAT Ibiza, valamint a Volkswagen Haszonjárművek Caddy és T6 családjai.

A legfőbb kihívásokat a továbbra is igen nehéz piaci környezet, a rendkívül intenzív piaci verseny, illetve a meglehetősen volatilis kamatszintek és devizaárfolyamok, valamint az ingadozó nyersanyagárak jelentik. Pozitív hatások a vállalatcsoport márkáinak hatékonyságai programjaiból, valamint egyre nagyobb mértékben a moduláris termékkoncepciók felől érkezhetnek.

A konjunkturális keretfeltételek függvényében a Volkswagen célkitűzése a vállalatcsoport és üzletágai forgalmának akár négy százalékos növelése 2015 folyamán az előző évhez képest. A haszonjárművek Power Engineering tekintetében fokozott figyelemmel kísérendő a latin-amerikai és a kelet-európai régió gazdasági fejlődése.

A vállalatcsoport működési eredménye terén a Volkswagen - tekintettel a komoly kihívásokat rejtő gazdasági környezetre - 5,5 és 6,5 százalék közötti operatív nyereségarányt irányoz elő a 2015-ös évre. Személyautó-üzletágában a Volkswagen a 6,0 és 7,0, míg a haszonjárművek/Power Engineering területén a 2,0 és 4,0 százalék közötti tartományba várja e mutatót. A pénzügyi szolgáltatások szektorában a tavalyi szint tartása a cél.

"Tudatosan haladunk még elővigyázatosabban, s kedvező számaink ellenére is két lábbal állunk a földön" - húzta alá Dr. Winterkorn, majd így folytatta: "Közismert rólunk, hogy sohasem elégszünk meg a puszta minimummal. Egyértelmű célunk a 2015-ös gazdasági év során forgalmunk és működési eredményünk további növelése." Következetes költség- és beruházási fegyelme és folyamatai állandó optimalizálása továbbra is a Volkswagen Csoport "Stratégia 2018" programjának meghatározó elemei.

További információ az éves sajtókonferenciáról és a befektetői konferenciáról: www.volkswagen-media-services.com és www.volkswagenag.com/ir






1 e-up! - Elektromosáram-fogyasztás, kombinált (kWh/100 km): 11,7; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km): 0; gazdaságossági besorolás: A+

2 e-Golf - Elektromosáram-fogyasztás, kombinált (kWh/100 km): 12,7; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km): 0; gazdaságossági besorolás: A+

3 A3 e-tron: Üzemanyag-fogyasztás, kombinált, benzin (l/100 km): 1,7-1,5 l/100 km; Elektromosáram-fogyasztás, kombinált (kWh/100 km): 12,4-11,4; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km): 39-35; gazdaságossági besorolás: A+

4 Golf GTE - Üzemanyag-fogyasztás, kombinált (l/100 km): 1,5; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km): 35; gazdaságossági besorolás: A+

5 Passat GTE - E modell egyelőre nem kapható kereskedelmi forgalomban. Előzetes adatok: Passat Limousine GTE: Üzemanyag-fogyasztás, kombinált (l/100 km): 2,0 alatt; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km): 45 alatt

6 Panamera E-Hybrid - Üzemanyag-fogyasztás, kombinált (l/100 km): 3,1; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km): 71; Elektromosáram-fogyasztás, kombinált (kWh/100 km): 16,2; gazdaságossági besorolás: A+

7 Cayenne S E-Hybrid: Üzemanyag-fogyasztás, kombinált (l/100 km): 3,4; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km): 79; Elektromosáram-fogyasztás, kombinált (kWh/100 km): 20,8; gazdaságossági besorolás: A+

8 XL1 - Üzemanyag-fogyasztás, kombinált (l/100 km): 0,9; elektromosáram-fogyasztás, kombinált (kWh/100 km): 7,2; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km): 21; gazdaságossági besorolás: A+

9 Porsche 918 Spyder - Üzemanyag-fogyasztás, kombinált (l/100 km): 3,1-3,0; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km): 72-70; elektromosáram-fogyasztás, kombinált (kWh/100 km): 12,7; gazdaságossági besorolás: A+

Weboldalunk futtatásához és a használhatóságának növeléséhez „cookie”-kat használunk.
Elfogadás és továbblépés