Volkswagen adomány a Csányi Alapítvány 10. születésnapja alkalmából

2016-01-21

Volkswagen Transportert adományozott a Porsche Hungaria a Csányi Alapítvány 10. születésnapja alkalmából, amit az alapítvány jászberényi közösségi háza vett használatba az elmúlt év végén. A legnagyobb hazai importőr nem először nyújtott támogatást a szervezet részére, korábban is kisbuszokkal segítette a tehetséges gyermekek gondozásával foglalkozó alapítvány működését.

Európa-szerte egyedülálló Életút Programmal támogatja a tehetséges hátrányos helyzetű gyermekeket 2005-óta a Csányi Alapítvány, amely hosszú távon - tíz éves kortól egészen a diploma megszerzéséig - segíti a fiatalokat. A tehetséggondozó programnak kiemelkedően fontos eleme, hogy az általa felkarolt gyermekeket, családjaikat egyéni szociális támogatással is segíti, hogy elháruljanak azok az anyagi akadályok, amelyek a tehetség kibontakoztatását meggátolnák.

Az Életút Programban a tanulók délután és hétvégén az ország különböző régióiban található, az Alapítvány által működtetett közösségi házak (Jászberény, Nagybajom, Kaposvár, Pécs, Mohács, Szeged)10-15 fős tehetséggondozó csoportjaiba járnak. A gyermekek személyre szabott foglalkozásait az alapítvány főállású mentorai szervezik.Az alapítvány megalapítása óta háromszáznál több fiatal kapott támogatást, közülük többen felvételiztek sikerrel egyetemre, főiskolára vagy felsőfokú szakképzésre, de páran már befejezték tanulmányaikat és megkezdték szakmai pályafutásukat.
A nehéz körülmények között élő fiatalok számára a mobilitás sem okoz problémát, hiszen az alapítvány a diákok szállításáról is gondoskodik. Ebben nagy segítséget nyújtott már az elmúlt években is a Porsche Hungaria, hiszen korábban kisbuszokat adományozott a Csányi Alapítványnak. Ezúttal egy kilenc üléses Volkswagen Transportert ajánlott fel az importőr számukra, amely a jászsági gyerekek ellátását segíti a szervezetnél.

"Alapítványunk életében óriási segítséget jelent a logisztikai feladatok ellátásában a gépkocsi, éppen ezért nagyon hálásak vagyunk a Porsche Hungaria felajánlásáért. Bízunk benne, hogy ezáltal még több lehetőséget tudunk biztosítani a környékbéli fiataloknak" - mondta el az átadót követően dr. Radoszáv Miklós, a Csányi Alapítvány operatív igazgatója. Dr. Radoszáv Miklós azt is hozzátette, hogy középtávú terveik között szerepel a támogatott gyermekek létszámának folyamatos növelés, hosszú távú tervként pedig az Alapítvány tevékenységének országos kiterjesztése a cél.

Weboldalunk futtatásához és a használhatóságának növeléséhez „cookie”-kat használunk.
Elfogadás és továbblépés